Infostart.hu
eur:
378.64
usd:
321.22
bux:
130366.24
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Vádat emeltek egy magyar lobbista ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben egy budapesti férfival szemben, aki azt állította egy amerikai étolajgyártó cég lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfájának csökkentését - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor elmondta: 2014. október 21-én rendelte el a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást, miután egy nappal korábban megjelent a témában egy újságcikk, és annak alapján egy magánszemély feljelentést tett.

A fővárosi főügyész az ügy lényegéről szólva emlékeztetett arra, hogy Magyarországon nagyon elterjedtek az áfacsalások, ez pedig sérti a nem áfacsaló cégek üzleti érdekeit. A Bunge Zrt. ezért 2012-ben megbízta az egyik kommunikációs ügynökség vezető tanácsadóját, lobbizzon az állami szerveknél az étolaj áfájának csökkentéséért.

A lobbista korábbról már ismerte a T. V. monogramú budapesti férfit, aki egy információs technológiai és biztonsági szolgáltatásokat nyújtó cég ügyvezető igazgatója volt, és azt állította, hogy széles körűek a kormányzati kapcsolatai. A férfi 2014 májusában egy találkozón azt állította a lobbistának, hogy kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél - konkrétan Heim Pétert, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét nevezte meg -, hogy az áfa mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen.

A lobbista - tudva, hogy az üzlet biztosan nem jön össze - átadta az üzenetet a Bunge Zrt.-nek, amely elhatárolódott az ajánlattól. A lobbista 2014 júniusában az amerikai nagykövetséget is tájékoztatta az ajánlatról, amelyről ő sem tudta, hogy valótlan, mivel T. V. nem is ismerte Heim Pétert.

Ibolya Tibor hozzátette: miután a lobbista értesítette az Egyesült Államok nagykövetségét a korrupciós ajánlatról, a külképviseletet arra kérte őt, juttassa el azt az üzenetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), hogy amennyiben nem javul a korrupciós ügyek felderítésének hatékonysága Magyarországon, Washington "lépéseket fog tenni".

Az Egyesült Államok nagykövetsége a vádlottat kitiltotta területéről, automatikus vízumjogosultságát visszavonta - mondta Ibolya Tibor.

Az Egyesült Államok tavaly ősszel korrupciógyanúra hivatkozva beutazási korlátozást vezetett be egyes magyar állampolgárokkal szemben.

Arra a kérdésre, hogy emiatt tiltották-e ki Vida Ildikót, a NAV akkori elnökét is az Egyesült Államokból, Ibolya Tibor azt mondta: ha így is történt, az Egyesült Államok nagykövetsége "jóhiszeműen, megalapozottan járt el". Mint mondta, az amerikaiak úgy sejtették, hogy a NAV nem lép fel elég hatékonyan az áfacsalással szemben, ezért döntöttek a kitiltásokról.

Mivel Vida Ildikó volt a NAV elnöke, feltehetően "azt gondolták, az egyik, akit ki kell tiltani, Vida Ildikó" - mondta.

Arra a felvetésre, hogy tájékoztatják-e az ügyről az amerikai követséget, és jelzik-e, hogy Heim Péter nem érintett a korrupciós ügyben, azt mondta, nem tájékoztatják őket. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha Heim Péter ki van tiltva az Egyesült Államokból emiatt az ügy miatt, akkor "az lenne a méltányos, ha ez megváltozna". A fővárosi főügyész hangsúlyozta: sem személyes, sem egyéb kapcsolat nem mutatható ki a vádlott és Heim Péter között.

A Fővárosi Főügyészség december 11-én nyújtotta be a vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez, a szabadlábon védekező T. V. monogramú férfit vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolják, amelyet 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthat a bíróság.

Ibolya Tibor a sajtótájékoztatón elmondta: attól, hogy például a Bunge lobbistája, a piac többi résztvevője, vagy az Egyesült Államok azt észleli, hogy nem lépnek fel hatékonyan a korrupció ellen, "még nem biztos, hogy ez a valóságnak megfelel". Példaként említette, hogy a főügyészségen 2013-ban indult egy kétmilliárdos, étolajjal és cukorral kapcsolatos áfacsalási ügy, amelyben 17 embert gyanúsítottak meg, de ez a nyomozás is tart még.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napoban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, a kezdeti iránykeresést délelőtt esés váltotta fel, a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 16 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×