Virágvasárnap kezdődik a húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét. Az ünnep arról emlékezik meg a keresztény világ, hogy kereszthalála előtt Jézus Krisztus szamárháton bevonult Jeruzsálembe, hogy az ünnepi vacsorát ott költse el tanítványaival. Ekkor kezdődik el a szenvedéstörténete.

Az egyházi liturgiában már az első századoktól gyökeret vertek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstantinápolyban, majd a XI-XII. században Rómában is szokásba jöttek a virágvasárnapi szertartások, a hívek által magukkal hozott pálmaágak megáldásának szokása bizonyíthatóan a VIII. század közepére nyúlik vissza. Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a vértanúkkal is összefüggésbe hozták.

Azokban az országokban - így Magyarországon is -, ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik.

Ez a vasárnap az Úr szenvedésének vasárnapja néven ismert a liturgiában, a szentmiséken ezért ismertetik Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót. Vasárnap délelőtt fél 11-kor az esztergomi bazilikában Erdő Péter bíboros mutat be majd szentmisét.

Virágvasárnapi szokás több palóc községben az úgynevezett kiszehajtás, azaz a tél temetése. A lányok egy szalmabábut női ruhába öltöztetnek és körülhordozzák a faluban, azután levetkőztetik, a szalmát pedig elégetik vagy vízbe dobják, hogy elűzzék a telet és a betegségeket. Virágvasárnap tilos a munka, és főként a mulatság.

A virágvasárnap egyben az ifjúság világnapja is a katolikus egyházban. II. János Pál pápa azért ezt az ünnepet szentelte a fiataloknak, mert a virágvasárnapi liturgiában vesznek részt leghangsúlyosabban a gyerekek.