Mindenképpen az egyesült baloldallal, ők a legnagyobb ellenzék. A régi baloldal szoros koalíciót kötött, olyan koalíciót, amilyen Magyarországon még sosem volt. A pártok közös listával, és az összes egyéni kerületben közös jelölttel indulnak, ilyen még nem volt nálunk. Rendkívül szoros koalíció ez. Azt lehet mondani, hogy helyreállt a régi baloldali blokk. Tulajdonképpen ez megvolt már korábban is, csak másmilyen volt a választási rendszer, és emiatt nem volt szükség ilyen szoros választási szövetségre.

Most szinte egyetlen, de sok belső frakcióból álló tömörülésként lép fel a baloldal. Sőt, ha a közvélemény-kutatási eredményekhez képest nem lesz érdemileg jobb a baloldal végeredménye, akkor a kisebb szövetségesek csak jelképes parlamenti képviselethez juthatnak, még az is lehet, hogy saját frakciójuk sem lehet. A közös baloldali ellenzéki lista döntően MSZP-s lista. Az elején ugyan mindenki ott van a különböző kisebb szövetségesekből, ám utána kisebb megszakításokkal Mesterházy Attila csapata következik.

Bocsánat, de ez nekik jó, vagy nekik rossz?  Mert a Fidesz kampányában rég ott voltak egymás mellett a végül összeállt baloldali blokk politikusai, mondván: ez a múlt, ezt váltottátok le 2010-ben.

A baloldali értelmiség teljeséggel beteljesítette a Fidesz stratégiáinak vágyát. A mindenhol látható lejárató célzatú plakátok baloldali összefogását. A Fidesz az egyfordulós rendszer megtervezésével pontosan ezt akarta: a régi baloldal tömbje legyen újra az ellenzék főereje.

A régi baloldal ideális ellenfele a Fidesznek. Ez az ellenzék hatalmas vereséget szenvedett 2010-ben. Nem kis részben rájuk hivatkozva legitimálja magát a saját tábora előtt az Orbán-rendszer. 2010 után elindult egy csomó, önmagában apró mozgás az ellenzékben. Új kezdeményezések léptek fel, teljesen új emberek is jelentkeztek, és ennek most a közös listával szimbolikusan mind vége van.

Pedig jelentős változások is jöttek a baloldalon, ám itt van újra Gyurcsány Ferenc. Mellette minden akaródzás ellenére ismét a réginek látszik Bajnai Gordon, de Mesterházy Attila is államtitkár volt a régi nagy-csapatban. A Fidesz pont ezt akarta. A választási rendszer logikája miatt nem indulhattak el külön-külön, ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, csak egymás mellé teszik a részeket, vagy valami új minőség születik, és ezzel képesek azt képzetet sugallni, hogy itt van egy új csapat, ami Magyarország kormányzására mindenki másnál alkalmasabb lesz.

Bajnaival, Gyurcsánnyal, Mesterházyval...

Akár velük is...

Látja azt a konstrukciót, amiben ezt lehetett volna sugallni?

Amennyiben egyből, 2010-től ezen kezdtek volna el dolgozni, és az egész fölépítés egy más konstrukció lett volna, akkor akár még ez is lehetséges lenne. Négy év alatt sok mindent meg lehet változtatni. A Fidesz '94-ben a legutolsó párt volt. 21 mandátumot szerzett, a szocialisták egy magukban pontosan tízszer ennyit. Olyan depressziós volt a Fidesz vezetése, hogy egy darabig az utcára se szívesen ment ki.

A Fidesz legendáiban úgy szerepel, hogy még két hét és be sem jutnak a Parlamentbe, aztán '98-ban megnyerték a választást. A 2002-ben, 2006-ban egymás után alulmaradt a Fidesz. A tetejében: Orbán Viktor mindvégig maradt. Aztán mégis kétharmad következett. Magyarországon még ez is lehetséges.

Most azonban a baloldal olyan felkészületlennek látszik a kormányzás átvételére, mint eddig még soha sem. Ebben egész biztos benne van a régiek jelenléte. Első helyen Gyurcsány Ferenc jelenléte.

Azt mondanám, hogy személye eredetileg nagy reménysége volt a baloldalnak. A hazai baloldal kivételes mértékig utódpárti alakzat volt. Horn Gyula virtuóz szinten, a Kádár Jánostól tanult régi centrumpolitikával működtette egészet. De aztán mégis választásokat vesztett. A térségben több ilyen kormányzó párt már nem is igen létezett. Gyurcsány Ferenc volt az első ember, akinek számos ötlete volt arra, hogy hogyan lehetne a megváltozott időkhöz igazítani pártját, annak kormányzását.

Jó, de a megváltozott időkhöz igazításban egyébként ő megértette a párt működésének a lényegét is?

Nemigen, ez volt az egyik döntő tévedése. Nem értette, hogy pártját elsődlegesen a kádári kisemberek tömegei, nyugdíjasok milliói tartják a magyar politikai élén, és nem baloldali progresszió reformer értelmiségei. Látványosan legyőzte Orbán Viktort 2006-ban, ám az őszödi beszéd után már azzal kívánta magát legitimálni, hogy meg nem értett hősként elszenvedi a választók haragját is, amennyiben kell, a magyarok akarta ellenére is boldoggá, sikeressé teszi reformjaival Magyarországot.

Ezzel a hittel ugrott bele egészségügyi reformba, miegyébbe. Ami régi kelet-európai útja a reformnak. Nagy Péter, az orosz cár kezdte így, hogy szinte emberek csontjain építette föl a Nyugatra nyitó Szentpétervárt, nem törődve, hogy mik az orosz hagyományok.

Valami ilyesmibe kezdett Gyurcsány Ferenc nem csekély kalandorsággal, kapkodással. Mégis azon kevés ember közé tartozott, aki valami újat akart kezdeni a baloldalon. Fellépése végén történelmi választási vereség következett. Ebben benne voltak elháríthatatlan külső körülmények is, a pénzpiaci világválság kormányzása alatt robbant be. Az esélyt mindazonáltal megkapta: ő kormányzott egyvégtében megszakítás nélkül a leghosszabb ideig az összes eddigi miniszterelnök közül, Orbán Viktor a csak választások után érheti el majd egyhuzamban a végig kormányzott öt évét.

Bárhogy is történt, kormányzása káosszal, előbb gazdasági, majd utódkeresési káosszal végződött. Bármit is gondolunk Gyurcsány Ferenc szándékairól, mert céljai szerintem alapvetően pozitívak voltak, jóllehet ugyancsak kalandor módon voltak kivitelezve, mégis a politikában eredményfelelősség van. Tehát amennyiben valaki ilyen kudarccal adja át végül a hatalmát, az általában megy, legalábbis a nyugati politikában végleg távozik.

De ő nem ment, hanem jött, és folyamatosan erősödik.

Sőt, nagyon jött. A maga szélsőséges módján alighanem az egyetlenegy igazi politikus táborában, aki tele van akarással és fantáziával, így aztán megállíthatatlanul erősödik. Õ tudja leginkább, mit kíván a legeltökéltebb baloldali szavazó.

Hallatlan hatékonyan játszik a régi baloldali hívószavakkal, amelyeknek jó része még a XX. század legelejéről indult. Megszólalásaiban újólag a két világháborús összeomlásért, a holokausztért felelős régi történelmi jobboldal folyatójaként leplezi le Orbán Viktort. Így aztán olyan nagynevű baloldali értelmiségiek, akik mögött hatalmas életmű van a saját szakmájukban, lelkesen támogatják Gyurcsány Ferencet, mert az ő gyerekkorukból, ifjúkorukból, felnőttkorukból való mélységesen mély baloldali állításokat hoz ismételten elő.

De kéne hozzá a nép is, nem? Hogy a nép is ezeket az állításokat támogassa, mert különben nem lesz benne több, mint az a százalék, amit a választáson hoz.

Pontosan ez a baloldal alapproblémája, ami a magyar politikában gyakran előfordul, hogy van egy pártnak egy belső közönsége, amely egész mást akar, mint a külső közönség. A külső közönség számára bukott miniszterelnök Gyurcsány Ferenc, ám a belső közönség számára Orbán Viktor 2006-os legyőzője. Aki most is milyen bátran a jobboldal arcába vágja a nyilvánvaló igazságot.

A belső és a külső megítélés ilyen hatalmas különbsége aligha lehet előnyére a baloldalnak. Erős kétségeim vannak a közvélemény-kutatási mérések pontosságát illetően, ám az irányt alighanem jól mutatják. A baloldal végig azt remélte, a választásokon majd előjön a tengersok rejtőzködő, bizonytalan szavazó, ahogy 2002-ben is előjött, és az majd átbillentik a baloldal javára végül az eredményt.

Hát a mérések szerint valóban megmozdultak a szavazók, ám főleg a Jobbik és az LMP felé. Nehéz másra gondolni, minthogy ez a baloldali egység megvalósult formájának a következménye. Első helyen Gyurcsány Ferenc visszahozatalának következménye.

Akkor Gyurcsány Ferenchez képest az Összefogás többi politikusát, Mesterházy Attilát, Bajnai Gordont hogy kell számon tartanunk? Rájuk milyen jövő vár, ha a választási eredmények kiderülnek és Gyurcsány Ferenc erősödött?

Ezt a választási eredmény majd eldönti. Már egy szorosabb eredmény a baloldali egység sikerét jelentené, és nyomban indulhatna a készülődés a következő erőpróbákra. Ám, ha kudarc éri a baloldalt, csaknem elkerülhetetlen a dominancia-harcok kiújulása.

A baloldali lista alapvetően MSZP központú. Alapvetően és döntően Mesterházy Attila személyes kiválasztottjai lesznek ott biztosan a következő parlamentben. Tehát volt a történéseknek egy nyilvános játszmája, azt Gyurcsány Ferenc megnyerte: a semmiből jött vissza, és bekerült a lista harmadik helyére. De volt egy másik játszma is, egy hatalompolitikai küzdelem. Ennek következményeként nem lehetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc mögött 2-4 képviselő áll majd. Mesterházy Attila mögött meg több, mint harminc.Tehát ő lesz az erős a következő parlamenti ciklusban?

Méghozzá messzemenően. És Bajnai Gordon sem lehet majd sokkal erősebb. Mögötte lehet, nem kettő képviselő lesz, hanem négy-öt, ha mégis alapvetően a közvélemény-kutatások szerint szere-pel a baloldal.

Tehát a baloldali ellenzék, ha így alakulnak a választások, ahogy most látjuk, az Mesterházy Attila.

És a pártja.

És a pártja.

Õt is vitatni fogják. Amikor a reméltnél nagyobb vereséget szenved egy párt, akkor szükségképpen minden nyugati demokráciában előjön a vezetőváltás igénye. Ha valamelyik párt gyakran vált vezetőt, az épp az MSZP. A kudarc után még Horn Gyula is távozott, pedig miniszterelnök volt, óriási része volt abban, hogy az MSZP nem csak túlélte a rendszerváltást, hanem hamarosan újra vezető párt tudott lenni, mégis távozott. Első számú vezetője soha többet nem lett már pártjának.

Tehát a szocialista pártban sokkal nagyobb kultúrája, tapasztalata van az első számú vezető leváltásának, mint bárhol másutt, különösen a Fideszben. Tehát Mesterházy Attila széke egyáltalán nem biztos, csak hogy mégis komoly hatalmi támaszok lesznek mögötte, Gyurcsány Ferenc mögött viszont csak a hívő baloldali közönség szeretete lesz. Csak arról ki fog derülni, mire elég.

A baloldal közönség számára mindenképpen szükséges a remény fennmaradása. Ez esetben minden kudarcért végső soron a Fidesz gazsága a felelős. De ha újra kétharmad jön és a Jobbik és az LMP is legalább a szintet tartva szerepel, akkor mi a reménye ennek a baloldalnak? Újra kezdődik a baloldali időszámítás, ismét dominanciaharcok, viták, irányzatok, miegyéb fog elindulni.

A Jobbikban? Amely látványos erősödést produkált az elmúlt két hónapban egy profilváltás, egy kommunikációs váltás után.

A Jobbikról sem tudjuk, hol áll pontosan. A Jobbiknak nagyon magasan áll a mérce. 2010-ben az ország jelentős részén, főleg az északkeleti felén megelőzte az MSZP-t. Tetejében a Jobbikot a folytonos előre haladás képzete, az általa képviselt ügy győzelmének hite hajtja előre. Mi tudjuk csak egyedül megmenteni Magyarországot, mindenki más, a Fidesz is velejéig romlott párt.

Amennyiben egy ilyen párt nem tud folyvást előrelépni, könnyen válságba kerül. Már pedig több adat szerint a Jobbik javított Budapesten és a Dunántúlon, viszont Északkelet-Magyarországon sokfelé újra elébe vágott az MSZP.

De magában a Jobbikban is jelentős változások történtek. A Jobbikban megvannak a radikalizmus fenntartása melletti emberek, a vezetés meg inkább igazodna a Kádár utáni Magyarország igényeihez. A Jobbik korábbi témáihoz képest, mint a cigány- és politikusbűnözés, régi jobboldali misztika, érezhetően eljött a jóléti tematika. Igazodik a magyar klímához, ha úgy tetszik, a Jobbik, még a kiáltó, néha brutális kijelentéseinek a hangvételén is általában visszavett a korábbi választásokhoz képest.

De a Jobbiknak azért több vonulata van, ugye radikális, zászlókidobó vonulata, van egy cigányozó, zsidózós vonulata is, és van a Vona Gábor-féle vonulata, amelyik kiskutyákkal fényképezkedik és jóléti kérdésekről beszél. Mit lehet folytatni? Ha feltesszük, hogy megmarad az eredménye a választások után.

A Jobbik politikája a magyar politika állapotától is függ. Ha tehát Orbán Viktor szabadságharcos lendülete uralja továbbra is az országot, akkor nemigen változik a Jobbik korábbi mozgástere sem. Nem igazán tud hathatósan elkülönülni a kormányfő irányától, miközben a szocialistákkal is versenyeznie kell.

A Jobbik ennek a választási rendszernek a legnagyobb vesztese. Egyéni választókerületet nemigen tud nyerni. Így hát most hagyományos néppárti pózokkal is kísérletezik. Ám ez nagyobb előretörést bajosan ígérhet a Jobbiknak. Helyzetében döntő változást egy újabb gazdasági megpróbáltatás hozhat. Ami újabb lendületet adhat a mostanság újdonságerejét vesztett Jobbiknak.

Lehet Más a Politika. Billegnek hosszú ideje a közvélemény-kutatás bejutási küszöbén, de hát nagy hajrázók, láttuk 2010-ben.

Lehetetlen megmondani, hogy alatta, fölötte lesznek. Õket is nehéz mérni. Tehát 2010-ben a közvélemény-kutatók többsége azt mondta, hogy nem sokkal, de inkább ki fognak maradni. Ehhez képest nagyon jó eredménnyel jöttek be, sokkal jobbal, mint amiket a korábbi választásokon az SZDSZ el tudott érni. Pedig az SZDSZ mögött akkor még érdemi szervezet, temérdek pénz, és médiatámogatás volt, az LMP mögött meg szinte semmi.

Tehát az a hét és fél százalék, komoly eredmény volt. Budapest egyes körzeteiben pedig ennek egyenesen kétszerese volt az új párt támogatottsága. Csakhogy az LMP szétszakadt. Alig maradt belőle más, mint a nagyon eltökélt Schiffer András, és egy zárt bázisú demokratikus közösség.

A baloldali véleményformálók számára 1990-től a jobboldalhoz való viszony volt a legfontosabb. Aki nem gyűlölte elég szenvedéllyel a jobboldal vezetőjét, nyomban értelmiségi támadásokra számíthatott. Az LMP magja, híven eredeti küldetéséhez egyszerűen korrekt akart lenni. Azt gondolta, a saját zöld globalizációkritikus világát kell fölmutatnia, építkeznie kell, viszont semmiképpen sem szabad belépnie a két tábor közötti szenvedélyes élet-halál harcba, ami a két oldal között már száz éve zajlik. Egyszerűen ki kell tartani a lehet más a politika elve mellett. Ezzel szemben a baloldali értelmiség meg azt gondolta: aki nem gyűlöli úgy Orbán Viktort, ahogy ő teszi, az áruló.

De Schiffer András elég jól egyensúlyozott, legalábbis kívülről nézve a Parlamentben, mert egyet lőtt az MSZP felé, Gyurcsány Ferencék felé, egyet meg a kormány felé.

Végtelen kitartással képviselte azt, amivel bekerült a Parlamentbe. Ugyanakkor a parlamenti frakciójának a többsége otthagyta, alighanem az intellektuálisan erősebb része. A párt nyilvános arculatát meghatározó emberek többsége azóta már bent is van a baloldali blokkban. Ami azért alaposan megsebezte ezt az egyébként is kis pártot.

Az LMP az elmúlt négy esztendőben szemernyit sem közeledett a kormányzóképesség felé. Maradt, mi volt, tiltakozás az ellen, ami Magyarországon régóta zajlik, tiltakozás a hideg polgárháború és a létező kis magyar kapitalizmus ellen. Maradt valami olyasmi, mint a nyugati korai zöld pártok. Irányíthatatlan bázisdemokratikus hajlamaival a párt aktivistái Schiffer András kivételével lecserélték csaknem mindazon országgyűlési képviselőket, akik kitartottak a párt mellett.

Az LMP számára jó esetben öt-hat, esetleg hét-nyolc embert remélhet a következő parlamentben. Mint merő tiltakozás megmaradhat a fennálló magyar világ ellen. Ám antikapitalista ideáival aligha jelent kormányzóképes alternatívát a kétblokk-rendszer évtizedes szorításával szemben.

A most induló új pártok, azok alternatívát jelentenek akár az ellenzékkel, akár a kormánnyal szem-ben? 18 országos listánk van.

A tetejében még tenger sok egyéni jelölt is indul. Több olyan körzet akad, ahol húsznál is több a jelölt. Ennek a döntő oka a választási rendszer módosítása. Sokan azt mondják, hogy pusztán a pénzért indulnak el. Szerintem ez tévedés.

Biztos, hogy van köztük ilyen, sőt kétségtelen, ha Magyarországon pénzt osztanak, akkor számos magyar odaáll. A politikával foglalkozók aztán meg különösen, de szerintem ezeknek a pártoknak a túlnyomó többsége nem pusztán a pénzért indult. Egyik felük régi politikával foglalkozó emberből áll, akik olykor fontos posztokat is betöltöttek, Szili Katalinra és a szervezetére gondolok, vagy Schmuck Andoréra, aki háttérember volt, de mindig sürgött-forgott. Vérbeli celebritás, aki egyik tévéből megy a másikba, és a kiosztott pénzt nem is fogadja el. Aztán jelentkezett több olyan szerveződés, amelyek már régóta próbálkoznak. Seress Mária mozgalmára gondolok például.

Roppant feszültségek munkálnak a magyar társadalomban, ezekre alapozva most néhány küldetéses ember a választásokon próbálkozik. Szinte minden szín képviselve van az új szerveződések között. Van itt jobboldali, baloldali, Jobbikot kontrázó radikális, de zöld is akad közöttük. Talán a legijesztőbb az egészben, hogy most tényleg szabad volt a gazda.

A térség többi országában, mikor ekkora bajba kerül az ország és a politika, akkor új erők jelentkeztek. Szlovéniában, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban sorra újabb és újabb pártok jöttek elő. Ha megbukott valamelyik oldal, nálunk például a baloldal eléggé megbukott, akkor akár a semmiből, vagy inkább mégsem teljesen a semmiből, de valahogyan új pártok keletkeztek. Akadt köztük széltoló, de komoly jelentkező is. Nálunk meg, most viszonylag könnyen lehetne új pártokat alapítani, és még pénzt is adnak hozzá, ám voltaképpen egyetlen komoly jelentkező sincs.

Ez van nekünk, ezt neveltük ki az elmúlt húsz évben.

Sajnos már előtte is. A magyar társadalom valami elképesztő mértékig nem tudja megszervezni magát. Az átlag magyar valahogy akként néz egy politikai pártra, mint egy szolgáltató vállalatra. Elvárja tőle, megfelelő kínálatot nyújtson, de hogy ebben neki is részt kellene vennie, személyes segítséggel, kisebb pénzbeli támogatással, esetleg párttagsággal azt már hallatlanul kevesen gondolják.

Pedig hát Európában és különösen az Egyesült Államokban, ez nagyon másképpen van. Segítők özöne, kisebb pénzbeli támogatások tömege jut el a közéleti tevékenységbe fogó kezdeményezésekhez. A pártfinanszírozás legjobb eszköze a kis összegű adomány. Nálunk ez nagyon nincs így. Ezért aztán tartósan be vagyunk zárva a meglévő pártok közé, és amikor váltani kellene, akkor valahogy mégis csak Gyurcsány Ferenc jön elő, vagy más hasonló. Így oda is jutottunk, ahol éppen vagyunk.