Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
315.15
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Nem lesz többet állvány az Országházon

Véget ért az Országház rekonstrukciója, amelyet még 1948-ban kezdtek el - mondta a felújítást végző Reneszánsz Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak.

Balogh Miklós kiemelte, hogy az évtizedek során az egész homlokzatot lecserélték.

A Reneszánsz Zrt. és jogelődje az Állami Kőfaragó Vállalat 65 évvel ezelőtt kezdte meg a felújítást. A Parlament eredeti burkolata puha homokkövekből készült, de már az 1920-as évek végére kiderült, hogy ezek nem állnak ellen a savas esőknek és nagyon gyorsan romlik az állapotuk. Ezért a korabeli szakemberek úgy döntöttek, újra kell faragni az egészet, és a süttői kemény mészkőre esett a választás.

A II. világháború után, először a háborús sérüléseket kezdték javítani, majd az 50-es évek elején elkezdődött a tematikus javítás. Homlokzati szakaszonként lebontották a régi köveket, és a süttői mészkőből újra felépítették a teljes burkolatot. Ez a munka ért most véget, 65 év után.

Lebontották az évtizedekig az Országházat befedő állványzatot, és a Reneszánsz Zrt. vezérigazgatója azt ígérte, "több száz évig nem is lesz!"

Hozzátette: kisebb tisztítási feladatokat, karbantartási munkákat a jövőben is el kell majd végezni, de olyan jellegű tevékenységekre, mint amelyek most értek véget, hosszú ideig nem lesz szükség.

Évente átlagosan 50-100 ember dolgozott az épület megújításán, és mint Balogh Miklós elmondta, a cég nagyon sokat köszönhet az Országháznak, ugyanis az elmúlt években összegyűlt tapasztalat nagymértékben hozzásegítette a társaságot ahhoz, hogy mára a nemzetközi szakma a világ egyik legjobb kőfaragó és - feldolgozó vállalataként tartsa számon őket.

Az ünnepségen az elvégzett munka iránti megbecsülésként az Országgyűlés elnöke erre az alkalomra készült emlékérmeket adott át a Reneszánsz Zrt. és annak alvállalkozói, valamint az Országgyűlés Hivatala munkatársainak is, köztük Bakos Emil gazdasági és működtetési főigazgató-helyettesnek.

Az Országház építéséhez Steindl Imre tervei alapján 1885. október 12-én fogtak hozzá, a két évig tartó alapozási és földmunkák után mintegy nyolc év alatt készült el. Ezalatt mintegy 35 ezer köbméter követ faragtak meg és építettek be a homlokzatokba.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Mi várható ma a tőzsdéken?

Mi várható ma a tőzsdéken?

Csütörtökön nagyobb emelkedést láthattunk Amerikában, különösen a chipgyártó cégek esetében: nagyot ment a Micron és a Sandisk is. Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire az emelkedésé a főszerep, és Európában is jó hangulatú kereskedésre van kilátás.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, ezúttal is az amerikai adatok hozhatnak nagyobb elmozdulásokat: délután érkezik a júliusi kiskereskedelmi forgalom, majd a Michigani Egyetem augusztusi fogyasztói hangulatindexe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×