Infostart.hu
eur:
389.06
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Rogán: Az IMF-megállapodás érdekében szükség van a költségvetés módosítására

Továbbra is alapvető fontosságúnak tartja a munkahelyvédelmi akciótervet a Fidesz és a KDNP frakciója. Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője a frakciószövetség sárvári ülése után arról is beszélt, hogy az IMF-megállapodás érdekében szükség van a költségvetés módosítására.

A politikus, aki maga is tagja a Varga Mihály miniszter vezette magyar tárgyalódelegációnak, megismételte: a frakció azt javasolta a kormánynak, hogy tegyen saját javaslatot az IMF-nek, és azt próbálja meg elfogadtatni a nemzetközi szervezetekkel.

Rogán Antal a választási törvény átalakításáról elmondta: a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően a Fidesz-KDNP-frakció olyan rendszer mellett döntött, amelyben a választás előtti 15. napig feliratkoznak a választók. Hozzátette: a kampányfinanszírozási rendszer átalakításánál azt javasolják, hogy a költségvetés pártok helyett közvetlenül a jelölteket támogassa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×