A Népszabadság szerint hivataluk ellen fordultak a volt munkaügyi felügyelők. Egy évre előre megszabott bírságbevételi terv, közbeszerzés-kompatibilis büntetési nemek - de két munkaügyi felügyelőnek elege lett a korruptnak gondolt gyakorlatból.
Határozott szándéka a kormánynak, hogy nyugdíjba küldi a 62 évesnél idősebb kórházigazgatókat is, ami átírhatja a fekvőbeteg-ellátók vezetői posztjaira kiírt pályázatok elbírálását - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a kormány tervei szerint az államosított megyei és fővárosi kórházak posztjaira kiírt pályázatokon nem nyerhetne olyan személy, aki már betöltötte a 62. életévét, és a vezetők megbízatása automatikusan megszűnne, amikor elérik ezt a kort. A lap szerint sok ilyen jelölt van, még a biztosnak tartott befutók között is. A nemzetgazdasági tárcánál nem cáfolták a lap értesülését, csak annyit közöltek, hogy még tartanak az egyeztetések, és ebben a fázisban nem áll módjukban tájékoztatást adni.
Több tucatnyi gyurgyalagot irtottak ki azok a természetrongálók, akik faágakkal tömködték be a harkányi homokbányában fészkelő madarak üregeinek kijáratait - írja a bama.hu-ra hivatkozva az Index. A madár természetvédelmi értéke százezer forint, így az összes okozott kár megközelíti a hétmillió forintot.
Főként a fejlődő gazdaságoknak betudhatóan tavaly ismét emelkedett a világ földgáz-felhasználása, és ezzel 2011 rekordévnek minősíthető az összfogyasztás szempontjából - számol be a Portfolio.hu. Az Európai Unióban még a válság kirobbanásakor tapasztaltaknál is nagyobb volt arányaiban a visszaesés tavaly, miközben Kína továbbra is 20 százalékot meghaladó mértékben növelte földgáz-felhasználását 2011-nen az azt megelőző évhez képest.
Ha van légkondicionáló a lakásban, időnként kapcsoljuk be, de a hőmérsékletet ne állítsuk 27 foknál hűvösebbre és figyeljünk arra is, hogy a hideg levegő befúvása ne legyen túl erős - figyelmeztet a Pénzcentrum.hu. Klíma helyett érdemes inkább szigetelni. Csak éjszaka kell szellőztetni, be kell sötétíteni és hatásos megoldás a hővisszaverő ablakfólia is.
A "Bubi" névre keresztelt fővárosi kerékpár-kölcsönzési rendszerhez szükséges közbeszerzési ajánlattételi felhívás várhatóan a nyáron megjelenik, a fejlesztés a tervek szerint halad, jövő nyár végétől lehet majd kölcsönbiciklivel szelni a várost - számol be a Napi Gazdaság.
Ha ilyen kutyája van, most hívhatja a rendőrséget





