Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Dorner: Államcsődöt okozhat a BKV fizetésképtelensége

A BKV fizetésképtelensége az államcsődig is elvezethet - mondta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Dorner Lajos emlékeztetett: március 19-ig van idejük a döntéshozóknak dűlőre jutni a bankokkal, akkor jár le az első olyan hitelcsomag, amelyet már nem tudnak kifizetni.

Van egy rendkívül rövid távú likviditási kérdés: egy 2004-ben felvett hitelcsomag fizetési határideje most jár le - emlékeztetett az InfoRádióa Aréna című műsorában a VEKE elnöke. Dorner Lajos azonban hozzátette: még az állami költségvetés sem tud 40-50 milliárd forintot azonnal előteremteni.

Elmondta, hogy most volt tárgyalás a bankokkal erről, amelynek során nyilván adósság-átütemezést kért a főváros, hiszen a hitel kifizethetetlen. Próbáltak a bankok belátására apellálni, hiszen nekik sem érdekük bedönteni a rendszert, hiszen akkor biztosan nem jutnak hozzá a pénzükhöz - tette hozzá.

Erre az ország is rámehet, hiszen nagyon komoly tételről van szó - hangsúlyozta a szakértő. Ha a fővárosi önkormányzat legnagyobb cége fizetésképtelen, és a tulajdonosa nem tudja megmenteni, akkor a fővárosi önkormányzat fizetésképtelen. Ha pedig az ország legnagyobb önkormányzata fizetésképtelen, és az állam nem tudja megmenteni, akkor az államcsőd. "Ez ilyen egyszerű levezetés, és ezt a bankok is ugyanígy látják".

A bankok azt szeretnék tudni, hogyan fogják viszontlátni a pénzüket - ebben az esetben hajlandóak lennének a finanszírozásra, ezért is gyorsult fel a személyszállítási törvény tárgyalása - mondta Dorner, hozzátéve: március 19-ig van idejük a döntéshozóknak dűlőre jutni a bankokkal, akkor jár le az első olyan hitelcsomag, amelyet már nem tudnak kifizetni.

A személyszállítási törvényjavaslat elmozdul abba az irányba is, hogy az éves finanszírozást rendezze, tehát ne képződjön újra ugyanez a működési hiány, ám az árkezelés ügyét nem kezeli megfelelően költségvetési korlátok miatt. "Az IMF is azt szeretné látni a támogatás folyósításáért cserében, hogy mutassák be neki a hosszú távú finanszírozás modelljét. Adnak pénzt, csak azt szeretnék látni, hogyan kapják vissza" - hangsúlyozta a VEKE elnöke.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai Bizottság által július 17-én bemutatott, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) rég várt átalakítását célzó reformterv, illetve az új elektrifikációs cselekvési terv. A megújuló energia szektor, a villamosenergia-szolgáltatók és a környezetvédelmi szervezetek többnyire pozitív lépésként értékelik az elektrifikációs tervet, az ETS reformmal kapcsolatban azonban jóval kritikusabbak, és azokat a klímacélokra nézve veszélyesnek tartják. Akad olyan vélemény is, miszerint az terv "trójai faló", amely lehetővé teszi a nagy szennyezőknek a zöldülés késleltetését. A bejelentés után közel féléves csúcsra emelkedett a kibocsátási engedélyek árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×