eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Az ügyészség benyújtotta vádiratát a volt titkosszolgálati vezetők ügyében

Benyújtotta vádiratát a volt titkosszolgálati vezetők ügyében, különböző bűntettekre vonatkozóan a Budapesti Katonai Ügyészség szerdán a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.

Margl Zoltán, a katonai ügyészség helyettes vezetője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében utalt arra, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség július 8-án rendelt el nyomozást kémkedés bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt.

Mint írta, a lefolytatott nyomozás eredményeképpen a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója, Galambos Lajos ellen kémkedés, a korábban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő, tárca nélküli miniszter, Szilvásy György ellen felbujtóként elkövetett kémkedés, Püski László ellen bűnsegédként elkövetett kémkedés, a NBH korábbi főigazgatója, Laborc Sándor István ellen pedig kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlottak közül Galambos Lajos és Püski László előzetes letartóztatásban, míg a másik két vádlott szabadlábon várja a bírósági eljárást.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását.

Laborc Sándor ellen a katonai ügyészség egy másik ügyben, szeptemberben hivatali visszaélés bűntette miatt is vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.

A Magyar Nemzet október végén közölte: a Budapesti Katonai Ügyészség rövid időn belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült, június 28-án kirobbant ügy iratainak ismertetését, és államellenes bűncselekmény miatt még az idén vádat emel az eljárás négy gyanúsítottja - Galambos Lajos, az NBH korábbi főigazgatója, Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminisztere, Laborc Sándor, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatója, valamint Püski László, egy biztonsági cég társtulajdonosa - ellen. A lap akkor azt írta: a katonai tanács a jövő év elejére tűzheti ki a büntetőper tárgyalását.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×