Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Századvég: továbbra is jelentős a Fidesz előnye

Növekedett a bizonytalan pártválasztók aránya, de az ellenzéki pártok nem tudtak profitálni a pártonkívüliek növekvő táborából, így továbbra is jelenős a Fidesz előnye - közölte a Századvég Alapítvány hétfőn.

"A Századvég március második felében végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az előző évhez képest láthatóan nőtt a pártválasztásukban bizonytalanok aránya. A politikai térkép szerkezetében, erőviszonyaiban jelentősebb változás egyelőre nem tapasztalható" - tartalmazza a közlemény.

2011 tavaszán a választásokon való részvétel hajlandósága csaknem azonos a tavalyi év záró időszakával. Március végén a választókorúak 51százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson.

Tavaly év vége óta a jellemzően 40 százalék fölötti tartományból 37 százalékra mérséklődött a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében. Ugyanakkor az MSZP szavazatszerző képessége továbbra is korlátozott. Az elmúlt hónapokban az ellenzéki párt annak ellenére sem tudta érdemben szélesíteni táborát, hogy a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya emelkedett. Az MSZP támogatottsága jelenleg 11, a bizonytalanoké 36 százalék.

Hasonló tendencia figyelhető meg a másik két ellenzéki párt esetében is: az LMP-t a felnőtt lakosság 6, a Jobbikot 8 százaléka támogatja. A rájuk jellemző növekedés egyelőre nem haladja meg a statisztika hibahatárt.

A biztos szavazó pártválasztókat nézve továbbra is jelentős a Fidesz-KDNP előnye a második legerősebb MSZP-hez képest. A kormányzó pártok ebben a dimenzióban 59 százalékon, a szocialisták 19 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 12 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk a LMP-t juttatná a parlamentbe.

A pártok erőviszonyai, a pártszimpátiák szerkezete a Századvég mérései szerint érdemben nem változtak.

A telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást a Századvég március 21. és 25. között végezte, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

A Tárki március 23-án közzétett kutatási eredményei szerint a Fidesz-KDNP továbbra is fölényesen vezet a többi párt előtt, ám előnye tavaly év vége óta folyamatosan olvad. Az ellenzéki pártok támogatottsága ugyanakkor változatlanul töredéke a kormánypártokénak, egyikük tábora sem nőtt érzékelhető mértékben. Nőtt viszont a pártválasztásukban bizonytalanok vagy azt eltitkolók aránya.

A Nézőpont Intézet által a Heti Válasz megbízásából készített és szintén március 23-án nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredmények azt mutatták, hogy fél éve nem változik érdemben a nagyobb parlamenti pártok támogatottsága.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×