Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szemben az autópályán - Megindult a forgalom az M6-oson

Megindult a forgalom az M6-os autópálya 50-es kilométerének közelében, ahol hajnalban három ember halt meg, amikor egy, a forgalommal szembe haladó személyautó kisteherautóval ütközött.

R. Szabó Ágnes az InfoRádióban elmondta: a jármű egy kisteherautóval ütközött az 50-es kilométernél, a balesetben a személygépkocsiban ülő három ember vesztette életét; holttestüket a tűzoltók vágták ki az összeroncsolódott járműből. A kisteherautó 44 éves, paksi vezetője könnyebben sérült meg.

Az Index információi szerint eddig a személyautó 56 éves, ercsi vezetőjét, és egy szintén ercsi, 55 éves férfit, valamint egy 55 éves hajléktalant azonosítottak.

"Mivel mindhárom utas meghalt, legfeljebb kívülálló tanúk vagy a térfigyelő kamerák felvételei alapján állapíthatjuk meg, hogy hol hajtott fel az autó a pályára" - mondta el az internetes portálnak R. Szabó Ágnes, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hogy miért, arra ennél nehezebb lesz választ találni, talán nem is fognak.

Mindenesetre "a többi közlekedőnek eddig nem okozott problémát" a felhajtás az autópályára, ahol a többi magyarországi sztrádához hasonlóan jól láthatóan jelzik a felhajtókon, hogy melyik irányba tartanak.

A rendőrök feltételezik, hogy az autóban utazó férfiak horgászni indulhattak, mivel a kocsiban horgászfelszerelések voltak.

A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya. A vizsgálat során arra is keresik a választ, hogy a balesetet okozó gépkocsivezető fogyasztott-e alkoholt, illetve más, a vezetésre hátrányosan ható szert, illetve hol hajtott fel a forgalommal szemben az autópályára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×