Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tarlós: nem lesz kevesebb pénz a hajléktalan-ellátásra

Nem lesz kevesebb pénz a budapesti hajléktalan-ellátásra idén, a főváros a munkát "két profi szervezetre" bízza, amelyek további civil szervezeteket vonhatnak be a feladat ellátásába - közölte a főpolgármester a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában pénteken. Tarlós István elmondta azt is, hogy már körvonalazódik a megegyezés a budapesti Moszkva tér Széll Kálmán térre való visszanevezése ügyében.

Tarlós Istvánt azért kérdezték a budapesti hajléktalan-ellátás jövőjéről, mert a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, a főváros - nyolc hónapos felmondási idővel - szerződést bont a feladattal megbízott civil szakmai szervezetekkel, és a jövőben csak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal kíván megállapodást kötni.

A televíziós műsorban a főpolgármester azt mondta: valószínűleg az említett "két profi szervezettel" köt a főváros megállapodást (a saját intézményén, a Budapesti Módszertani Szociális Központon kívül).

Azt reméli, tette hozzá, hogy nem fogják a két szervezetet amatőrnek vagy rosszhiszeműnek nyilvánítani, mert mint fogalmazott, "ezek az emberek értik a dolgukat". Elmondta azt is, a két megbízott szervezetnek a "kötelessége és joga lesz", hogy bármelyik hozzáértő civil szervezettel megállapodjon, vagy együttműködjön.

A hajléktalan-ellátás átalakítását, illetve a szerződésbontásokat azzal indokolta, nem akarták, hogy "15-20 felé forgácsolódjanak a rendelkezésre álló szűk források", és várakozásaik szerint így hatékonyabb lesz a feladat ellátása is.

Körvonalazódik a megegyezés a Moszkva tér átnevezése ügyében

A főpolgármester szerint már körvonalazódik a megegyezés a budapesti Moszkva tér Széll Kálmán térre való visszanevezése ügyében. "A magyar kormány egyik tagja már beszélt erről az orosz nagykövet úrral (...) és körvonalazódik egy megegyezésféle" - fogalmazott Tarlós István a műsorban.

A városvezető a budai tér korábbi névadóját, Széll Kálmánt neves és pozitív magyar politikusként jellemezte. Azt valószínűsíti, tette hozzá, hogy a Roosevelt tér a jövőben Széchenyi István nevét fogja viselni - ezt az Magyar Tudományos Akadémia és a Lánchíd közelségével indokolta. Jelezte ugyanakkor, hogy Rooseveltről várhatóan egy másik, a Szabadság térhez és az amerikai nagykövetséghez közeli kisebb, ma még névtelen teret neveznek majd el.

Közölte, a Szabadság tér elnevezése a történelmi hagyományok miatt megmarad.

Arról is beszélt, hogy szándékaik szerint a Szabadság téren álló szovjet emlékművet, "amennyiben ez lehetséges", máshol helyeznék el. Emlékeztetett arra, hogy a téren állt korábban az országzászló, és arra is, hogy az emlékmű körül elhantolt katonákat korábban már áttemették. Tarlós István ugyanakkor utalt arra, hogy az áthelyezés kormányközi megállapodásokat is érinthet, és ezért ő nem akar "diplomáciai bonyodalmakat" okozni.

Közölte, a külügyminiszterrel vagy az államtitkárral való konzultációt követően dönti majd el, hogy beszél-e a kérdésről a moszkvai főpolgármesterrel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×