Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
324.42
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Mennyiért szerezhetünk pilótajogosítványt? - lapszemle

A Népszabadság a pilótaképzésről közöl összeállítást, a Magyar Nemzet pedig a fővárosi bíróságok közötti viszályról ír.

A Népszabadság összeállítást közöl a pilótaképzésről. Motoros vitorlázórepülő-jogosítványt már egymillió, míg repülőgép vezetésére jogosító engedélyt mintegy 1,7 millió forintért lehet szerezni. Évente néhány száz ember szerez pilótajogosítványt. Akik profi pilóták szeretnének lenni, a válság miatt nehezebben szánják rá magukat a tanfolyamra. Egyrészt azért, mert mintegy tízmillió forint, míg eljutnak odáig, hogy szóba áll velük egy légitársaság. Ráadásul manapság sok pilóta van munka nélkül, így ez nem számít biztos befektetésnek.

Nyílt - helyenként személyeskedő hangvételű - levélváltás zajlott le a budapesti bíróságok helyzetéről a Fővárosi Bíróság elnöke, Gatter László és a Legfelsőbb Bíróság vezetője, Baka András között - írja a Magyar Nemzet. Gatter László szerdán elektronikus levélben közölte a mintegy kétszáz budapesti bíróval, hogy elmarad a jövő hétfőre tervezett összbírói értekezlet, ahol a Gatter helyettesének posztjára kiírt pályázatokat kellett volna véleményezni. A konfliktust az okozza, hogy Gatter László szerint a Fővárosi Bíróság arányaiban kisebb létszámmal és hatékonyabban dolgozik, mint az országos átlag. Szerinte nincs szükség arra, hogy két külön budapesti bíróságot szervezzenek, a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyes részeit pedig más kerületekhez telepítsék.

Az Index szerint ezután már a keresőszó begépelése közben is találatokat kapunk a Google-től - jelentette be a cég egy szerdai sajtókonferencián. Ez azt jelenti, hogy ha beírunk egy szórészletet, máris megkapjuk az ahhoz tartozó találatokat. A keresési javaslatokat végigkattintva pedig azonnal láthatjuk az újabb és újabb találatokat anélkül, hogy Entert kellene nyomni. A Google Instant névre keresztelt szolgáltatás magyarul is működik, és magyar nyelven is kiadja a találatokat, de csak akkor, ha a google.com webcímről értük el a keresőt.

A Napi Gazdaságban arról lehet olvasni, hogy kiábrándító adatok érkeztek Németországból: júliusban a kivitel visszaesett, az ipari termelés pedig a várakozásoktól elmaradva éppen hogy nőtt - ezzel a világgazdasági konjunktúra megtorpanásával párhuzamosan kezd egyértelműen kirajzolódni a német gazdaság lehűlésének trendje is. Az export 1,5 százalékkal, az import 2,2 százalékkal csökkent júniushoz képest, tavaly júliushoz képest ugyanakkor még mindig 18,7 százalék növekedést mutat a kivitel.

A tőkepiacok esésével párhuzamosan a magánnyugdíjpénztárak is buktak a befektetéseiken a második negyedévben - írja a Világgazdaság. A pénzügyi felügyelet adatai szerint a tagok száma nőtt ugyan, a díjbevétel viszont csökkent az intézményeknél. A tagok vándorlása is mérséklődött valamelyest az első negyedév óta, a tagszervező ügynököknek kifizetett jutalékok viszont tovább emelkedtek, és a tavaly első félévi duplájára nőttek. Ennek is köszönhető, hogy a magánkasszák szektorszinten továbbra is veszteségesek.

A Penzcentrum.hu összeállítást közöl a világ legzöldebb országairól. Az amerikai Yale Egyetem ugyanis a kormányzati politikákat összehasonlítva, egységes kritériumok alapján megalkotott egy mérőszámot, és eszerint egy toplistát. 2010-ben a legzöldebb ország Izland, őt követi a sorban Svájc, Costa Rica, Svédország, Norvégia, Mauritius, Franciaország, Ausztria, Kuba és Kolumbia. A 163 országból Magyarország a 33., a környező országok közül Szlovákia és Szerbia is megelőz minket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×