Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.66
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

2011-re 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez Magyarország

Jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez Magyarország. Levélben kéri ki a nyugdíjasok véleményét a miniszterelnök a nemzeti konzultáció keretében. Alkotmánybírósághoz fordult a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítása miatt az MSZP.

Jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez Magyarország - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György a kormányszóvivői tájékoztatón a kabinet döntését ismertetve azt mondta: ehhez több feltételt is teljesíteni kell, az első az idei 3,8 százalékos deficit elérése. A miniszter szerint a második kritérium a bankadó kiterjesztése 2011-re, a harmadik pedig, hogy 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés legyen a jövő évben, ami 150-200 milliárd forint többletbevételt hoz. Matolcsy György feltételként említette még az olcsóbb állam, illetve olcsóbb közigazgatás megteremtését, valamint az állami vállalatok rendbetételét. Az MSZP szerint pénzügyi katasztrófahelyzet felé sodródik az ország, és azért gyengül a forint, mert a piacok nem bíznak a kormány gazdaságpolitikájában.

Hatvanhárom olyan tételt talált a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel. A Miniszterelnökség államtitkára ezek között említette a túltervezett adóbevételeket, a közlekedési vállalatok többletfinanszírozását, a Vértesi Erőmű, valamint a moszkvai kereskedelmi székház ügyét. Varga Mihály hangsúlyozta: a tényfeltárás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idénre tervezett 3,8 százalékos hiánycél tartható, ehhez viszont szükség volt a 29 pontos intézkedéssorozatra.

Levélben kéri ki a nyugdíjasok véleményét a miniszterelnök a nemzeti konzultáció keretében. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője közölte: Orbán Viktor arra kéri a nyugdíjasokat, hogy egy válaszlevélben osszák meg vele gondjaikat, és írják meg, szerintük mi lenne a kormány legfontosabb teendője az ország jelenlegi helyzetében. A kérdőíves levelet 1,7 millió nyugdíjas háztartásba küldik el, a költségeket a Fidesz fizeti. --A szocialisták arra emlékeztetnek, hogy az Országgyűlés tavaly ősszel egyhangúlag fogadta el a Nemzeti Idősügyi Stratégiát és az ahhoz kapcsolódó konkrét cselekvési tervet.

Alkotmánybírósághoz fordult az MSZP a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítása miatt. Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő az InfoRádiónak azt mondta: összességében a sajtószabadságot sértőnek tartják a jogszabályt, ezért a törvény visszamenőleges megsemmisítését kérik.

Az Alkotmánybíróságon támadja meg a Jobbik az augusztus elején elfogadott közbiztonsági törvénycsomagot, amely egyebek mellett szabálysértésként határozza meg a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt. Volner János, a párt rendvédelmi kabinetjének elnöke hangsúlyozta: pártja beadványában nem a bűnözők elleni szigorúbb fellépést támadja, hanem a gárdisták elleni szükségtelen rendőri fellépést kívánja kivenni a törvényből.

Rendőri helyett politikai eszközökkel akarta kezelni a 2006 őszén kialakult helyzetet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Ez egy rendőrségi vezetői értekezletről készült jegyzőkönyvből derül ki, amelyet Szabó Ferenc, a Köztársasági Õrezred volt parancsnokának meghallgatásán ismertettek a parlament 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságában. A dokumentum szerint a volt kormányfő óva intette a rendőrséget a demonstratív biztonsági intézkedésektől, ugyanakkor jogsértés esetén kellő erőt és határozottságot várt.

Magyarország tárgyalásokat kezdett az orosz Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a kormány kulcsfontosságú területnek tekinti az energia szektort, és a jogi lehetőségek határáig erősíteni akarja az állam szerepét. A tárca hangsúlyozza: Magyarország és Oroszország megnyugtató megoldásra törekszik a lehető legrövidebb időn belül.

A bruttó hazai termék, a GDP 1 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az év első negyedévével összevetve stagnálás látható. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a növekedést alapvetően az exportorientált feldolgozóipar húzta.

Tematikus évet hirdet a család értékeinek felmutatása, intézményének erősítése érdekében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Az év a szent család idei ünnepétől, vagyis december 26-ától 2011. december 30-áig tart. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a konferencia elnöke hangsúlyozta: az egyház családokért végzett munkája egyúttal szolgálat a tágabb közösségért, a társadalomért.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×