Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
324.71
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Elhunyt Kulcsár Kálmán

Nyolcvankét éves korában elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus; az egyetemi tanárt, volt igazságügy-minisztert szombaton érte a halál - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA.

Kulcsár Kálmánt az MTA saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Kulcsár Kálmán az 1956-os forradalom idején a Legfelsőbb Bíróság Forradalmi Bizottmányának tagja volt, s az év december 11-én, a statárium bevezetésekor megtagadta a bíráskodásban való részvételt és lemondott - olvasható a család által az MTI-hez eljuttatott nekrológban.

Pár évi állástalanság után az MTA jogtudományi intézetében kapott kutatói státust. 1968-ban az állam- és jogtudományok doktora, hamarosan pedig a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett.

1963 és 1970 között a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanított, később az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzorává nevezték ki. 1969 és 1983 között a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója, 1979 és 1983 között az MTA Gazdaság és Jogtudományi Osztályának elnöke volt. 1983-ban az akadémia főtitkárhelyettesévé választották, majd 1988. május 29. és 1990. május 22. között Magyarország igazságügy-minisztere volt.

Rövid miniszterségét a magyar alkotmányosság helyreállítására, a legmodernebb jogállam felépítésének szolgálatára rendelte - írta a család. Hivatalba lépését követően nyomban megszüntette a halálos ítéletek végrehajtását, elrendelte 1945-ig visszamenőleg az összes politikai per felülvizsgálatát. Kezdeményezte az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, az egyházak önállóságának visszaállítását. Már 1989 januárjában - elsőként az országban - megszüntette a minisztérium MSZMP pártszervezetét.

Vezetése alatt és közvetlen szakmai, tudományos irányításával születtek meg a rendszerváltást lehetővé tevő, a polgári Magyarország alapjait lerakó törvények: "a gazdasági társaságokról, az egyesülési és a gyülekezési jogról, a sztrájkról, a népszavazásról és a népi kezdeményezésről, a külföldre utazásról és az útlevélről, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, közkegyelem gyakorlásáról, az Állami Számvevőszékről, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról".

Az Antall-kormány idején Magyarország kanadai nagykövete volt.

Kulcsár Kálmán több mint 300 szakpublikációt, 25 könyvet írt, számtalan gyűjteményes munkát szerkesztett, tudós- és oktatógenerációkat, jogásznemzedékeket nevelt. Európai és tengerentúli egyetemek elismert vendégprofesszoraként szerzett hírnevet Magyarországnak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×