Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.31
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Fellegi Tamás: Új közbeszerzési törvény készül

Új közbeszerzési törvény készül, és lép hatályba 2011 első félévében - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Külügyminisztérium külképviselet-vezetői értekezletén kedden.

A miniszter előadásában fontosnak nevezte a nemzeti érdekek, a kis- és középvállalkozói, a magyar tulajdonosi érdekek segítését a jogállamiság kereteiben és az európai uniós jogszabályokkal összhangban.

Elmondta, szakítani szeretnének azzal az elmúlt éveket jellemző gyakorlattal, hogy negyed-, illetve félévente módosultak a gazdasági tevékenységi szabályok, eljárási rendek.

Kifejtette, jelentősen növelni szeretnék az állam szerepét a közbeszerzéseknél és pályáztatásoknál. A kamarákkal együttműködve olyan szakértői, tanácsadói hálózatot kell kiépíteni, amely segít a kis- és középvállalkozásoknak abban, hogy ne kényszerüljenek további üzleti partnerek bevonására a pályázáshoz - hangsúlyozta.

A miniszter meggyőződése szerint a jelenlegi pályázati rendszer halasztást nem tűrő átalakítást igényel. Elmondta, hogy rendkívüli lemaradás tapasztalható a forráslehívásban, ezenkívül nagyon lassú, bonyolult és körülményes az eljárásrend. Utóbbi a pályáztatási rendre és a kifizetésekre is érvényes - állapította meg.

Fellegi Tamás kifejtette, hogy jelentősen egyszerűsíteni akarják a pályázati intézményrendszert, ennek folyamata már elkezdődött. Arra is törekednek, hogy nagyságrendekkel csökkentsék a kiírt pályázatok számát. Utalt arra, hogy értelmetlenül szétaprózódott, a nemzetgazdaság szempontjából értéktelen, érdektelen gazdasági teljesítményt célzó pályázatok is megjelentek.

A miniszter a kiemelt célok között említette a versenyképesség erősítését az átlátható, stabil jogszabályi környezet és a felhasználóbarát támogatási rendszer megteremtésével, valamint a bürokrácia csökkentését az elektronikus ügyintézés szélesebb körű bevonásával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×