Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Ezek lesznek a szeptemberi változások - árak, szabályok

Az energiaárak nem, az élelmiszerárak viszont nőnek szeptembertől. Büntethető lesz a dohányzás az aluljárókban, életbe lép a közszolgálati bérplafon és sűrűbben járnak a vonatok az újranyitott vonalakon.

Az energiaárakra júniusban bevezetett moratórium októberig biztosan kitart, az új árképzési rendszerről a kormányzat folyamatosan egyeztet az energiaszolgáltatókkal.

A fővárosi távhő ára sem változik, mert bár a Főtáv Zrt. augusztus közepén az energia-beszerzési költségek növekedésére hivatkozva több mint 10 százalékos áremelést helyezett kilátásba, a Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtökön befagyasztotta a jelenlegi árat.

György Istvánt, a fővárosi Fidersz-frakció vezetője az InfoRádiónak elmondta: ez 1,7 milliárd forintos bevételkiesést jelent, de mivel ebben az esztendőben a Főtáv eredménye ezt lényegesen meghaladja, így ezt a nyereséghányadot a szolgáltatást igénybe vevők részéről korábban befizetett díjak visszafizetéseként, kompenzációként is értelmezhetjük.

A kereskedelmi szövetség főtitkára, Vámos György szerint az élelmiszerárak sem emelkednek jelentősen.

Ha a nemzetközi viszonyok, vagy a rendkívüli hazai időjárás ezt indokolják, akkor a kereskedők is kénytelenek elfogadni az árdrágulást a beszállítóktól. A kenyérnél ugyanakkor jelenlegi ismereteink alapján nem tartják indokoltnak a fogyasztói árak növelését - közölte a főtitkár.

A Kemece Sütőipari Kft. tulajdonosa, Szabó András szerint azonban nagyjából 15 forinttal emelkedhet a kenyér ára. Náluk csak a lisz áremelését veszik figyelembe, ami 11 és 16 forint között várható. A cég száznyolcvan forintért árulja a fehér kenyér kilóját, de ez az önköltség alatt van, így további 15 forintot rátesznek - mondta el Szabó András.

Istvánfalvi Miklós,a Tej Terméktanács elnök-helyettese elmondta: a következő hónapokban a 70-75 forintos ársávba kerül a nyers tej ára. Az ebből készített termékek is vélhetően drágulnak. Szerinte következő időszakban a tej és a tejtermékek ára 3-5 százalékkal emelkedhet.

Szeptembertől hatályba lép a kétmillió forintos bérplafon a közszférában. A szabályokat a fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, vagyis a plafont meghaladó munkabérek, illetmények a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bérplafon mértékére csökkennek.

Ha valakit dohányzáson érnek a közterület-felügyelők vagy a rendőrök egy budapesti aluljáróban, ötödikétől akár 30 ezer forintra is büntethetik. Emellett az iskolába és a munkába járás megkönnyítésére az eddigi napi 4-6 helyett 8-16 járat közlekedik az újraindított vasútvonalakon, tehát a Székesfehérvár-Komárom, a Zirc-Veszprém, a Pápa-Csorna, a Karcag-Tiszafüred és a Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×