Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
324.21
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyorsforgalmi út épül Kassától a magyar határig

Még ebben az évben megkezdődik a Kassa és Miskolc közötti gyorsforgalmi út szlovákiai szakaszának építése.

A jelképes alapkő elhelyezésén jelen volt Iveta Radicova szlovák miniszterelnök és Rudolf Schuster korábbi államfő is.

Kassa és a magyar határ mellett fekvő Miglécnémeti közötti gyorsforgalmi út valamivel több, mint 14 kilométer hosszú lesz, és várhatóan 2012 végére készül el.

A beruházás költsége meghaladja a 77,5 millió eurót, a Közlekedés Operatív Program részeként épül.

Káli Sándor (MSZP) Miskolc polgármestere rámutatott: amennyiben a magyar kormány dönt a Miskolc-Kassa autópálya magyarországi szakaszának megépítéséről, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy Budapestről Miskolcon keresztül Kassáig autópályán, illetve gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni.

A beruházást pályázaton a Skanska társaság nyerte, amely már megkezdte az építkezést.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×