Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Pánik a facebookos halállisták miatt

Terjed a pánik a kolumbiai Puerto Asisban a Facebook közösségi portálon köröztetett halállisták miatt: a hatóságok megindították a nyomozást, hogy kiderítsék, ki áll az ügy mögött - közölte a rendőrség helyi idő szerint kedden.

Augusztus 15-én motorozás közben agyonlőttek két helyi fiatalt, a 16 éves Diego Ferney Jaramillót és a 17 éves Eibart Alejandro Ruiz Munozt. A gyilkosságok után két nappal megjelent egy az áldozatok nevét is feltüntető halállista a Facebookon, amely három napot adott a megnevezett 69 fiatalnak, hogy elhagyja a várost, ha kedves az élete.

Ezt követően két másik lista is felbukkant, köztük egy, amelyen 31 nő neve szerepelt. A gyilkosságok pedig folytatódnak: augusztus 20-án megölték a 19 éves Norbey Alexander Vargast, társát, a támadók nyomába eredő 16 éves Juan Pablo Zambrano Anaconát pedig megsebesítették. Vargas neve is szerepelt az eredeti, 69 fős halállistán. A megnevezettek többsége 18 év alatti fiatal.

A szülők és a tinik rettegnek, a listán szereplők közül többen el is hagyták Puerto Asist. A rendőrök először otromba tréfának, játéknak tartották a közösségi portálon közzétett felsorolást, amelynek ügyében végül nyomozást indítottak. Egyelőre nem tudni, ki állhat a dolog mögött, de az Ecuadorral határos, félreeső városban a marxista FARC gerillái és a Los Rojos (A vörösek) nevű bűnbanda is aktív.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×