Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Fideszes jelöltek plakátjait rongálták meg Csongrádon

Egy a Fidesz színeiben induló önkormányzati képviselőjelölt és a párt polgármesterjelöltje, Kőrösi Tibor választási plakátjaira írtak gyalázkodó feliratokat kedden Csongrádon.

Kőrösi Tibor elmondta az önkormányzat által kijelölt helyre kiragasztott plakátokon kedden kora délután vették észre a feliratokat. Az egyik "véresszájú kommunistának" nevezi a képviselőjelöltet, a másik beteg "beteg embernek" titulálja a polgármesterjelöltet.

Az esetnek szemtanúi is voltak, az egyik plakátnál pedig egy térfigyelő-kamera rögzítette az eseményt - tette hozzá.

Az incidens előzménye, hogy hétfő este parázs hangulatú lakossági fórumot tartottak a Tisza-parti város egyik felújítás alatt álló iskolájában, ahol a kivitelező csődje miatt nem kezdődhet meg szeptemberben a tanítás - tudatta Kőrösi Tibor.

A politikus közölte, a történtek miatt ismeretlen tettes ellen rongálás miatt tett feljelentést, s indítványozta, hogy a választás rendjének megsértése miatt is induljon eljárás. Becsületsértés miatt pedig magánvádas eljárást kezdeményezett a vélelmezett elkövetővel szemben, aki egy másik párt színeiben induló képviselőjelölt házastársa.

A polgármesterjelölt hangsúlyozta, értetlenül áll a történtek előtt, hiszen korábban korrekt volt kapcsolata politikustársával.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a folyamatban lévő nyomozati cselekmények miatt csak szerdán tud tájékoztatást adni az ügyről.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×