Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Budai Gyula: ismét hazudott Bábolna szocialista polgármestere

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint ismét hazudott Bábolna ügyében Horváth Klára, a település szocialista polgármestere.

Budai Gyula hétfői budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy 2009 decemberében büntetőfeljelentést tett, mert a szocialista politikus kilencven hektár állami földet úgy adott bérbe, hogy a legrosszabb pályázó lett nyertes. Mint közölte: mostanra elkészült a kölcsönszerződés írásmintáit elemző szakvélemény.

Eszerint Horváth Klára húszmillió forintot vett fel magánkölcsönként Szaxon Attilától, a bábolnai IKR Zrt. vezérigazgatójától, aki korábban a legrosszabb pályázatot adta. A miniszterelnöki megbízott kiemelte: Horváth Klára előzőleg minden fórumon elmondta, hogy semmilyen kölcsönszerződést nem írta alá, az írásszakértői vélemény szerint azonban a szerződésen az ő aláírása szerepel. A szocialista politikus ismét hazudott - fogalmazott Budai Gyula.

Hozzátette: Horváth Klárának nem vele, hanem a nyomozóhatósággal van vitája. Egyértelműen, feketén-fehéren bizonyítható, hogy a szerződésen szereplő aláírás Horváth Klára szocialista képviselőtől származik - mondta.

Az ügy szerinte azért is "pikáns", mert a szocialista politikus ezt a kölcsönt nem tüntette fel a képviselői vagyonnyilatkozatában, ami pedig közhiteles iratnak számít. Innentől kezdve egy újabb bűncselekmény merül fel, a közirat-hamisítás - közölte Budai Gyula.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×