Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Szalainé házi őrizetben marad

Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb november 4-ig házi őrizetben marad Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója, mivel a bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, vagy a tanúk befolyásolásának veszélye.

A házi őrizet meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta és ezt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) megalapozottnak találta - olvasható a Fővárosi Bíróság csütörtöki közleményében. Hozzátették: a főügyészség továbbra is nyomoz a nagy összegű végkielégítések és a különböző megbízási és vállalkozási szerződések ügyében. Számos tanút kell kihallgatni, ami hosszabb időt vesz igénybe - írták.

A végzés nem jogerős.

Szalainé Szilágyi Eleonóra ez év január elején került előzetes letartóztatásba, majd május elejétől házi őrizetben van.

A volt humánpolitikai igazgató végkielégítésére és továbbfoglalkoztatására 2009 júliusában derült fény, amikor a Magyar Nemzet azt írta: a humánpolitikai (hr) igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta.

A napilap cikke nyomán Kocsis István vezérigazgató és Hagyó Miklós (MSZP) akkori, BKV-ért is felelős főpolgármester-helyettes is vizsgálatot indított. A BKV 2009. július 27-én mondott fel egykori humánpolitikai igazgatójának.

Ezt követően több BKV-s vezetőről derült ki, hogy több tízmillió forintos végkielégítést kapott, a cég pedig elkezdte átnézni bérezési és jutalmazási rendszerét és átvizsgált minden, 2007. januártól kifizetett végkielégítést.

Szalainé ügye nyomán több vezető is távozott a közlekedési társaságtól, mások mellett Balogh Zsolt korábbi általános vezérigazgató-helyettes, aki megbízott vezérigazgatóként aláírta Szalainé továbbfoglalkoztatását.

A BKV belső ellenőrzése is vizsgálatot indított, amely 2009 augusztusában megállapította: a volt hr-igazgató nem volt jogosult a végkielégítésre, mert már nyugdíjas volt és felvette 200 ezres nyugdíját, amikor megkapta végkielégítését.

Szintén a belső ellenőrzés indított vizsgálatot 86 ember ellen, akiknek menedzserszerződésük volt, vagy 10 millió forintnál nagyobb végkielégítést kaptak. A jogosulatlan végkielégítések kifizetésével a BKV-t becslések szerint több százmillió forintos kár érte.

Szalainé ellen január 9-e óta foganatosítanak kényszerintézkedést; május 4-ig előzetes letartóztatásban volt, majd házi őrizetét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×