Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Ismét bombariadó miatt akadozik Debrecen tömegközlekedése

Bombariadó miatt akadozik a tömegközlekedés Debrecenben; egy héten belül a csütörtöki a második alkalom, hogy ismeretlen telefonáló robbantással fenyegetőzött - közölte Kelemen Éva rendőr, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a múlt szombati esethez hasonlóan a Debreceni Közlekedési Zrt. (DKV) forgalomirányítójához érkezett hívás, hogy DKV-járatokon helyezett el bombát valaki.

A rendőrség 13 emberrel és egy bombakereső kutyával a végállomásokon vizsgálja át a forgalomban lévő 105 autóbuszt, 14 trolibuszt és 7 villamost - mondta a szóvivő.

Illyés Zsolt, a DKV Zrt. forgalmi igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: kora délután körülbelül egy órán keresztül szünetelt a közösségi közlekedés. A bejelentés után azonnal leállították a tömegközlekedést, jelenleg csak a már átvizsgált járművek közlekednek. A menetrend szerinti forgalom este 6-7 órára állhat helyre.

Az ügyben a Debreceni Rendőrkapitányság közérdekű üzem működésének megzavarásának gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×