Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Bajnai és Gyurcsány is beperelte Budai Gyulát

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő is beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat - erről a politikusok titkárságai tájékoztatták az MTI-t csütörtökön.

Közlésük szerint mindkét politikus kétrendbeli rágalmazás és személyiségi jogának megsértése miatt fordult bírósághoz amiatt, hogy Budai Gyula július 28-i sajtótájékoztatóján azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt.

A kétrendbeli rágalmazás magánvádas büntetőeljárást a Ráckevei Városi Bíróságnál, a személyiségi jogi polgári peres eljárást a Pest Megyei Bíróság előtt indította a két politikus.

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc titkárságai a július 28-i sajtótájékoztató után már visszautasították Budai Gyula miniszterelnöki megbízott állításait.

Bajnai Gordon titkársága az MTI-vel akkor azt közölte: Budai Gyula hamisan vádolja a volt miniszterelnököt. Bajnai Gordon mindenben együttműködött az ügyészséggel, a hivatal minden kérdésére válaszolt és tanúvallomását nyilvánosságra is hozta - tették hozzá.

Budai Gyula a sajtótájékoztatóján azt is mondta, birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek. Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő "valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást" tett ügyészségi meghallgatásán.

Mind a két volt miniszterelnöknek konkrét tudomása volt több olyan tényről, amely Sukoró ügyében döntő lehet - fűzte hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×