Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.06
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Van, ami megtörheti a kényszerű egyensúlyt az ellenzékben

Az ellenzéki pártok olyan kényszer szülte egyensúlyba kerültek a Parlamentben, amelyből csak egy új párt mozdíthatná ki őket - állapította meg új tanulmányában a Méltányosság Politikaelemző Központ. Az MSZP, az LMP és a Jobbik egyszerre akarja kritizálni a centrális erőteret létrehozó kormányt, és közben különbözne egymástól, de ez nem megy. Jól mutatja ezt a Magyarország pénzügyi szuverenitásáról és konkrétan a bankadóról folytatott vita - mondta az InfoRádiónak Antal Attila, a tanulmány szerzője.

Hátrányból vágnak neki az ellenzéki pártok az önkormányzati választásoknak, hiszen a kétharmados többségű Fidesz-KDNP kormány "előre menekült", és megváltoztatta az ahhoz kötődő szabályokat - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Antal Attila szerint az LMP, az MSZP és a Jobbik ráadásul azzal is tovább rontja saját helyzetét: összefogással, az egymás javára történő visszalépések sorozatával esélyük lehetne akár a fővárosban is keresztülhúzni a Fidesz számításait, ám úgy tűnik, nem lesznek képesek megegyezni.

Ugyancsak jellemző az ellenzéki pártokra, hogy gyakran nem képesek érdemben hozzászólni a Parlament elé kerülő ügyekhez, így volt ez a bankadó esetében is, amelyet az LMP és az MSZP támogatott ugyan, de érvei nem kaptak túl nagy nyilvánosságot - tette hozzá az elemző.

Antal Attila úgy véli, hogy az ellenzéki pártok között kényszer szülte egyensúlyi állapot alakult ki: mindnyájuknak kritizálnia kell a kormány lépéseit, ám arra is odafigyelnek, hogy ne használjanak olyan érveket, amely a másik két fél sajátja lehet. Ez alapot adhatnak valamiféle burkolt együttműködésre, de most úgy tűnik, nincs esélye annak, hogy megállapodásra jussanak.

A "kényszeregyensúly" megtörésére egy másik lehetséges forgatókönyv, hogy a Jobbik és az LMP a centrális erőtér felé közeledve előbb-utóbb betagozódik a rendszerbe. Ez az MSZP-vel ugyanakkor nem fordulhat elő - mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×