Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.84
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Átvette hivatalát Schmitt Pál köztársasági elnök - a nap hírösszefoglalója

Átvette hivatalát a távozó államfőtől Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök. A tavalyinál átlagosan 4-5 százalékkal drágábbak az idén a tankönyvek. Augusztus közepén leállítja gabonaexportját Oroszország.

A Sándor-palotában átvette hivatalát Sólyom László távozó államfőtől a tisztséget péntektől betöltő Schmitt Pál. A leköszönő köztársasági elnök azt mondta: támogatja és figyelemmel kíséri majd az új államfő tevékenységét. Sólyom László úgy fogalmazott: mindig Schmitt Pál mellett áll majd, amikor a lelkiismeretét ébreszteni, vagy erősíteni kell. Az új köztársasági elnök azt mondta: fennkölt pillanat átvenni a nemzet képviseletét és a demokrácia őrzését. Schmitt Pál külön elismeréssel szólt elődje környezetvédelemért és a nemzet egyesítéséért tett erőfeszítéseiről.

Nem vesz részt az új államfő pénteki, beiktatási ceremóniáján az MSZP és az LMP. A Jobbik képviselteti magát az eseményen. A szocialisták és a Lehet Más a Politika azt kifogásolja, hogy az ellenzéki vendégeket mindössze 24 órával a ceremónia előtt hívták meg. Az MSZP úgy véli: az ellenzékiek csak azért kerültek fel a vendéglistára, mert hiányukra a sajtó képviselői felhívták a figyelmet. A szocialisták magasnak tartják az ünnepség költségeit is.

Mintegy 40 méterről lőttek rá az Alsóörsön szerda hajnalban megölt rendőrre és az igazoltatásra megállított autóra. A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: átvették a nyomozás irányítását a rendőrségtől. Lőrincz Edina ezt azzal indokolta, hogy az egyik áldozat egy szolgálatban lévő rendőr volt. A helyettes szóvivő megerősítette, hogy a bűncselekmény miatt keresett autó mellett holtan talált férfi öngyilkos lett. A Veszprém megyei Alsóörsön egy 29 éves rendőr főtörzsőrmestert és egy 21 éves főiskolás fiút lőttek le, aki a megállított autóban ült. Egy másik utast súlyos állapotban vittek kórházba.

Az év első 7 hónapjában 997 és fél milliárd forint volt az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya; ez az éves előirányzat 114,6 százaléka. A központi költségvetés dificitje az egész évre tervezett hiány 121,1 százalékát teszi ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az államháztartás júliusban - önkormányzatok nélkül - 36,1 milliárd forintos többlettel zárt. Az egyenleget a költségvetési szervezeteknél tapasztalt bevétel növekedés és kiadás csökkenés javította.

Idén is a középiskolák 9. évfolyamán lesznek a legdrágábbak a tankönyvek. A Nemzeti Tankönyvkiadó kereskedelmi igazgatója az InfoRádióban elmondta: ezen az évfolyamon akár 35-40 ezer forintot is fizetni kell a négy évfolyamos kiadványok és nyelvtankönyvek miatt. Menyhártné Hámori Andrea arról is beszélt, hogy az idén 4-5 százalékkal kerülnek többe a tankönyvek, mint tavaly. Ez átlagosan 20 ezer forintos költséget jelent a diákoknak és szüleiknek.

A fiatal orvosjelöltek 85 százaléka Magyarországon pályázott állásra a rezidensrendelet módosításának köszönhetően - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára. Cserháti Péter az InfoRádióban azt mondta: az elmúlt évhez képest mintegy 250-nel több fiatal szakorvosjelölt állhat az idén munkába.

Hatos Pált nevezte ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Balassi Bálint Intézet főigazgatójává. A megbízatás augusztus 1-jétől hatályos. Az új intézményvezető készítette korábban az intézet szervezeti és finanszírozási állapotáról szóló jelentést. Hatos Pál elmondta: szeptember 15-éig átvilágítják az intézet gazdálkodását, október végéig pedig elkészül a javaslat a külföldi magyar intézetek hatékonyabb működtetésére is.

Az ütemtervnek megfelelően, októberben megkaphatja a 110 milliárd dolláros nemzetközi pénzügyi támogatás következő részletét Görögország, miután a megszorító programban szereplő valamennyi vállalását teljesítette. Ezt az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap Frankfurtban kiadott közös közleménye tartalmazza.

Augusztus 15-től december végéig leállítja a gabonafélék exportját Oroszország - jelentette be a kormányfő szóvivője. Dmitrij Peszkov azután beszélt erről, hogy tegnap Vlagyimir Putyin azt mondta: a nagy hőség és az aszály miatt célszerű lenne felfüggeszteni a kivitelt. Az orosz export leállításának hírére új csúcsra emelkedett a búza ára a nemzetközi piacokon. A párizsi gabonatőzsdén több mint 10 százalékkal, tonnánként 233 euróra drágult a malmi búza.

Brüsszel belvárosában a villamosok kivételével minden jármű maximális megengedett sebessége 30 kilométer/óra lesz szeptember 16-tól. Ezzel Európa legnagyobb olyan zónáját hozzák létre, ahol radikálisan korlátozzák a sebességet. A cél Brüsszel közlekedésének biztonságosabbá tétele.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×