Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
325.07
bux:
146178.89
2026. november 3. kedd Győző

A biztosítók folyamatosan fizetik ki az árvízkárosultakat - vagy mégsem?

Csaknem 24 milliárd forintot fizettek ki eddig a magyarországi biztosítók a károsultaknak. Ez a tavaszi árvíz- és viharkárok több mint 80 százaléka - mondta el az InfoRádiónak Gilyén Ágnes, a Magyarországi Biztosítók Szövetségének szóvivője. A maradék 20 százalékot is hamarosan kifizetik.

A biztosítótársaságokhoz a május-júniusi viharok után több mint 228 ezer kárigény érkezett. Ezek értéke 29,63 milliárd forint - tájékoztatott a Magyarországi Biztosítók Szövetségének szóvivője.

Ennek nyolcvan százalékát, nagyjából 24 milliárd forintot a biztosítók már kifizették. A hátralévő 20 százalékot jórészt a nagyobb mértékű károk összege teszi ki. Ilyenkor ugyanis, ha például teljes pusztulásról van szó, a szokásosnál több dokumentumot kell beszerezniük az igénylőknek - mondta a szóvivő.

A Magyar Biztosítók Szövetsége már az első viharkárok idején kiadott egy közleményt, amely arról szólt, hogy a legnagyobb kárigényeket soron kívül kell rendezni - hívta fel a figyelmet Gilyén Ágnes, aki szerint jól haladnak a kifizetések, és a hiányzó húsz százalékot is hamarosan rendezni fogják.

Bizonytalanság Felsőzsolcán

Németh Csaba, a felsőzsolcai önkormányzat szóvivője túlzásnak érzi, hogy a biztosítók az elismert árvíz- és viharkárok 80 százalékát kifizették volna. Mint az InfoRádiónak elmondta, az önkormányzat kárigényének sorsáról még semmilyen információjuk nincs, sőt, a városházán megforduló károsultak legalább nyolcvan százaléka arról panaszkodik, hogy még a káruk mértékéről sem tájékoztatták őket.

Becslésük szerint a település kára 769 millió forint.  Ezt még szintén nem rendezték a biztosítók, amelyekkel az önkormányzatnak nem túl jó a kapcsolata - tette hozzá a szóvivő, aki elmondta azt is, hogy felajánlották a társaságoknak a kihelyezett ügyfélszolgálat lehetőségét, ingyenes internethasználattal és reklámmal a helyi tévében.

A mielőbbi kárrendezés azért is fontos lenne, mert a károsultak a biztosítók igazolása alapján részesülhetnek az Állami Újjáépítési Program támogatásából - jegyezte meg Németh Csaba.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×