Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Alaposan vizsgálódott az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék 69 témában 57 jelentést készített tavaly. A pénzügyi ellenőrző szervezet a 2009-es tevékenységét összegezve megjegyzi, elvégeztek minden időre előírt feladatot.

650 szervezetnél végzett tavaly az Állami Számvevőszék helyszíni vizsgálatot. A munkatársak 700 javaslatot tettek, és összesen 57 jelentést írtak.

A költségvetési-gazdálkodási ellenőrző szervezet tevékenysége 2009-ben is megfelelt a törvényi előírásoknak, és elvégezte az összes előírt kötelezettségét.

69 témában vizsgálódott tavaly az ÁSZ. Véleményezte az idei költségvetés tervezetét, ellenőrizte a zárszámadást, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az MTI működését, valamint a főváros és a kerületek bevételmegosztását.

A helyi önkormányzatok gazdálkodási rendszere nagy erőket kötött le, 109 települési önkormányzatnál kellett helyszíni szemlét végezni, emellett 16 nagyobb vagyonnal rendelkező városról készült külön jelentés.

Az Állami Számvevőszék kétévente ellenőrzi a pártok és pártalapítványok gazdálkodását is, 2009-ben öt párt és három alapítvány került sorra.

A központi költségvetési fejezetek közül tavaly az Országgyűlés és a Honvédelmi Minisztérium gazdálkodását ellenőrizte a szervezet, de a 2008-as ügydöntő népszavazás lebonyolításához felhasznált forrásokat is vizsgálta a számvevőszék.

Az éves ellenőrzési kapacitás több mint negyedét olyan vizsgálatok kötötték le, amelyeket nem írja elő a törvény. A jelentésben olvasható konkrétumok említése nélkül, hogy az átláthatóbb államháztartás érdekében a szervezet vizsgálta a közigazgatás modernizációját, az elkülönített állami pénzalapok rendszerét, a lakástámogatási rendszert és a kincstár működését is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×