eur:
400.39
usd:
362.87
bux:
73059.71
2024. október 3. csütörtök Helga

Még két nap, és eldől 140 ezer diák sorsa

Csütörtökön húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, ennek kihirdetésére pedig megrendezik a 4. Pont Ott Partit a fővárosi Corvin sétányon; a 140 ezer felvételiző elsőként a www.felvi.hu portálról tájékozódhat, várhatóan este nyolc óra körül.

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által szervezett programon kerekasztal-beszélgetést is tartanak oktatási szakemberek részvételével; szó lesz a felsőoktatási életről, a közösségi élet szervezésében nagy szerepet vállaló hallgatói szervezetekről.

Ismertetik majd azt is, hogy milyen juttatásokat pályázhatnak meg tanulmányaik finanszírozására a hallgatók, milyen ösztöndíjakkal tanulhatnak Magyarországon és külföldön, valamint tájékozódhatnak a résztvevők a diákhitel lehetőségéről is.

A 2010-2011-es tanévben 56 ezer államilag támogatott hallgatót vesznek fel alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre és felsőfokú szakképzésre. Szeptembertől a mesterképzések száma bővül, több mint 325 szakra vesznek fel 19.600 diákot. A mesterképzési számok meghatározásánál figyelembe vették, hogy 2007-ben milyenek voltak az arányok az akkori alapképzésben.

A 2010 szeptemberében induló szakokra február 15-ig lehetett jelentkezni, az elektronikus jelentkezés hitelesítésének határideje pedig február 23-a volt. Az érettségit, nyelvvizsgát, felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumok benyújtására, valamint a megjelölt szakok sorrendjének végső meghatározására a határidőt 2010. július 8-ban állapították meg.

A meghirdetett képzések száma az előző évekhez képest ugrásszerűen nőtt 2010 szeptemberében, a tavalyi 5753 helyett már összesen 7439 szakra lehetett jelentkezni. Ezek közül 3100 alapképzés, 3054 mesterképzés, 1199 felsőfokú szakképzés és 86 az egységes, osztatlan képzés.

Felsőoktatási felvételi jelentkezést 140 ezren adtak be, 13 ezerrel többen, mint tavaly. Közülük 68 ezren elektronikus úton jelentkeztek, ez nagyjából ötvenszázalékos emelkedést jelent.

Alapképzésre több mint 93 ezren, egységes, osztatlan képzésre mintegy 11 ezren, felsőfokú szakképzésre több mint 7700-an, mesterképzésre mintegy 23.500-an jelentkeztek. Az elsőhelyes jelentkezések körülbelül 70 százaléka nappali tagozatra szól. Felsőfokú szakképzésre húsz százalékkal, mesterképzésre negyven százalékkal többen adták be a jelentkezési lapot, mint tavaly.

Az 56 ezres államilag támogatott keretszámon belül csökkent a jogász, a pedagógus, a bölcsész és társadalomtudományi keretszám aránya, és nőtt a műszaki és orvosképzés aránya.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egészen új rakétákkal támadta Irán Izraelt, de a fegyverek látványos kudarcot vallottak

Az InfoRádónak nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a még tesztelés alatt álló rakéták 12-15 perc alatt képesek elérni Izraelt. Ennél nagyobb eredményt azonban egyelőre nem tudtak felmutatni az irániak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál

Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál

Jelentős kihívásokkal kell szembenézniük az európai autógyártóknak, ami abból is tükröződik, hogy az éves előrejelzéseiket egymás után vágják vissza ezek a cégek. Az elmúlt hetekben-hónapokban annyi profit warning érkezett, hogy lassan már tényleg nem marad olyan európai gyártó, aki ne kényszerült volna a tervei visszafogására. Az elektromos átállás már alapvetően is az autóipar történetének egyik legnagyobb változását hozta el, de a helyzetet tovább bonyolítja a kihívásokkal teli makrokörnyezet, a kínai piacon való helytállás nehézségei, és az újonnan megjelenő szereplők által támasztott verseny.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×