eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ez lesz a választások végeredménye?

Három- vagy négypárti parlamentet valószínűsítenek a nagy közvélemény-kutató cégek legutóbbi felmérései. A Medián, a Századvég-Kód, valamint a Nézőpont Intézet, a Gallup és a Tárki kutatásai alapján a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP is bejut a parlamentbe, a Szonda felmérése szerint azonban az utóbbi párt nem éri el az ötszázalékos küszöböt. Az MDF egyik közvélemény-kutató szerint sem jut be a következő Országgyűlésbe.

A Medián felmérése szerint a Fidesz-KDNP-frakció, az MSZP, a Jobbik és az LMP alkotja majd az új parlamentet. A Szonda a Népszabadság felkérésére készített kutatást, amely azt vetíti előre, hogy csak három párt kerül be az Országgyűlésbe, mivel a március 27. és április 2. között végzett felmérés eredménye alapján az LMP nem fogja elérni az öt százalékos bejutási küszöböt.

A Századvég és a Kód közös kutatása szerint az összes megkérdezett szerint a Fidesz-KDNP, az MSZP és a Jobbik jut a Parlamentbe. A biztos pártválasztók körében az LMP is elérheti a bejutáshoz szükséges 5 százalék feletti eredményt. A Nézőpont Intézet által felállított modellparlamentben a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP kaphat helyet.

Négypárti parlamentet jósol a Gallup, amely szerint kétharmados Fidesz-győzelem mellett a Jobbik a szocialistákat megelőzve a második legnagyobb erő lehet, és az LMP is bekerülhet az Országgyűlésbe. A március 26. és 30. között készült kutatás eredménye alapján az MDF-re a felnőtt állampolgárok egy százaléka szavazna.

A Tárki is négy párt parlamentbe jutását valószínűsíti, mivel az intézet március végi felmérése szerint az MDF a teljes lakkosságon belül egy, a pártválasztók körében két százalékon áll.

Mekkora részvétel várható?

A Medián közvélemény-kutatóinak válaszolók 56 százaléka mondta azt, hogy április 11-én biztosan elmegy szavazni. Ez valamivel magasabb a március elején mértnél (53 százalék), viszont alacsonyabb annál, mint amennyit 2006-ban, szintén a választás előtt mutatott ki a közvélemény-kutató intézet, ugyanis négy évvel ezelőtt 59 százalék mondta azt, hogy biztosan voksolni fog.

A mostani kutatásból az is kiderül, hogy a bizonytalanok száma jóval nagyobb, mint 2006-ban: akkor 19 volt, most 24 százalék az arányuk. A biztos választók aránya a Szonda adatai alapján valamivel kisebb, 53 százalék.

A Századvég felméréséből az olvasható ki, hogy a megkérdezettek 65 százaléka megy el szavazni. A Nézőpont Intézet a 2010-es országgyűlési választások első fordulójának országos részvételi arányát 60 százalékra jósolja.

A Gallup a 2006-os adatokhoz hasonlóan 58 százalék körüli részvételre számít az első fordulóban, a Tárki becslése szerint pedig a 8 millió választásra jogosult ember közül várhatóan 4,7-5,1 millióan mennek el voksolni.

Kétharmados többségbe kerül a Fidesz?

Biztos kétharmados többség, 275 fős frakciószövetség áll majd a Fidesz-KDNP mögött az új Országgyűlésben, ahová bejut az LMP - ezt valószínűsíti a Medián kutatása. Az előrejelzés szerint a Fidesz-KDNP 275 képviselőre számíthat, a szocialistáknak 51 hely jut, míg a Jobbik 50 mandátumra számíthat. A számítás szerint az LMP átugorhatja az ötszázalékos küszöböt, és így 10 képviselőt küldhet a Házba, az MDF-nek viszont nincs erre esélye.

A Szonda kutatása szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 62, az MSZP 20, a Jobbik 13 százalékon áll, az LMP pedig csak három százalékot érne el, vagyis nem jutna be a Parlamentbe, ahogy az MDF sem, amely mindössze egy százaléknyi támogatottsággal bír.

A Századvég szerint a biztos pártválasztók körében nem lenne a Fidesznek a kétharmados többsége, mivel csak 59 százalékos támogatottsággal bír, az MSZP-re 18, a Jobbikra pedig 15 százalék szavazna. Az MDF három százalékos támogatottsága mellett az LMP ebben a körben a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékon áll.

A Nézőpont Intézet által publikált felmérésben az áll, hogy a potenciális szavazótáborok nagysága alapján a Fidesz jelenlegi támogatottsága 63, az MSZP-é 15 százalék. A Jobbik 11, az LMP 7, az MDF pedig a 4 százalékon áll.

A Gallupnál így alakulnak a százalékok a biztos pártválasztók körében: Fidesz 59, Jobbik 17, MSZP 16, MDF 3, LMP 5. vagyis a Jobbik, ha csak hajszállal is, de megelőzi a szocialista pártot, a Magyar Demokrata Fórum pedig nem érné el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot.

A Tárki felmérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a felnőtt lakosság körében 42 százalék, öt százalékkal több, mint februárban. Az MSZP tábora változatlanul 13 százalék, a Jobbik 8, az LMP pedig 5 százalékon áll. A pártválasztók körében is nőtt a Fidesz előnye, amely jelenleg 43 százalékpontnyi az MSZP előtt (februárban 34 százalék volt a különbség). A Jobbik a pártválasztók körében 12, az LMP pedig 7 százalékra számítha

Ha átlagot vonunk, akkor a biztos választók körében az öt nagy közvélemény-kutató cég (a Medián, a Nézőpont, a Századvég, a Szonda Ipsos és a Gallup) adatai alapján a Fidesz 59, az MSZP 16,4, a Jobbik 13,6, az LMP 4,4, az MDF pedig 2,2 százalékon áll.

A biztos szavazók körében (százalék)
 MediánNézőpontSzázadvégSzonda I.Gallup
Fidesz-KDNP5560596259
MSZP1612182016
Jobbik158151317
LMP26535
MDF32313
Civil Mozgalom 1n. a.n. a.n.an. a.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×