Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.67
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A honvédelem kevéssé érdekli a pártokat

A pártok többsége nem foglalkozik a programjában honvédelmi kérdésekkel. Azoknál, akik igen, közös pont a tartalékos állomány bővítése, de míg az MSZP néhány ezer főről beszél, a Jobbik tízezres nagyságrendet említ.

A Fidesz választási programja nem foglalkozik honvédelmi kérdésekkel, nem tesz említést a hadseregről. Simicskó István, a KDNP szakpolitikusa, korábbi honvédelmi miniszter régebbi nyilatkozatában azt mondta, a politikai változás után valóban új időszak kezdődhet a honvédség életében is. A professzionális haderő kialakításához - a tartalékos haderő megszervezése mellett - katonai életpályamodellre van szükség - hangsúlyozta.

Megemelnék a katonák illetményét, valamint a költségvetésben is nagyobb hangsúlyt kapna a haderő fejlesztése. Simicskó István azt mondta, jelenleg a GDP mindössze 1,1 százalékát költjük a honvédelemre, holott az ideális két százalék lenne.

Az MSZP programja konkrétumokat is említ a honvédelem feladatairól és jövőjéről. Eszerint a Magyar Honvédség rendeltetése a haza katonai védelme és a kollektív védelemből fakadó feladatok végrehajtása. A hazai feladatok súlypontja a légtér, a fokozott figyelmet érdemlő létesítmények védelme, valamint a katasztrófa-elhárításhoz szükséges képességek fejlesztése.

A hazai, a kollektív védelmi feladatok ellátása, valamint a külföldi békeműveletekben való jelenlét megköveteli a szárazföldi és támogató erők telepíthetőségének növelését. Az önkéntes hadsereg létszámának növelését a szocialisták is tervezik, 2012-re 4000 fővel önkéntes tartalékos rendszert hoznának létre.

Fontosnak tartják a NATO-tevékenység megújítását, a képességek és eszközök, a tervezési, a haderő- és parancsnoki struktúra modernizálását.

A Jobbik a honvédség teljes pénzügyi átvilágítását tervezi, hogy megszüntessék a korrupciót. A katonai költségvetést a radikális párt is a GDP két százalékában határozná meg, és folyamatosan visszapótolnák az elmúlt húsz évben felhalmozott, mintegy 1000-1200 milliárd forintos hiányt.

Emelnék a hivatásosok fizetését, áttekintenék a jelenlegi fejlesztési szerződéseket és a honvédség tulajdonában lévő cégek létének szükségességét. A programban az is szerepel, hogy optimális szintre csökkentenék a honvédség külső szolgáltatóinak számát, tevékenységét.

A Jobbik több ezer tartalékossal két új lövészdandárt állítana fel, és növelnék a tartalékosok számát a szárazföldi és a légi erőknél is. A program azt írja: a Magyar Gárda tagjai bizonyították, hogy a legnehezebb helyzetben is képesek és készek a haza védelmére. Ezért államilag felállítanának egy tartalékos erőt, a Magyar Nemzeti Gárdát, amely alkalmas a hadsereg folyamatos támogatására és az utánpótlás biztosítására, valamint a hátország fontos objektumainak védelmére. A Magyar Nemzeti Gárda békeidőben szervezetileg nem tartozna a honvédség szervezetébe, csak kiegészítené azt.

A Lehet Más a Politika programja sem tér ki a honvédség fejlesztésére, viszont javaslatot tesz a hadászati kiadások csökkentésére és a védelmi kiadások növelésére.

Szerintük a modern kihívásokra nem lehet a hagyományos katonai eszközökkel felelni, ezért a hadászati kiadások csökkentésével, multilaterális politikai megoldások keresésével, komoly erőforrások szabadulhatnak fel, amelyeket fejlesztésre fordítva hosszú távon szolgálhatnák a fenntartható biztonságot is.

A Magyar Demokrata Fórum programjában szintén nincs szó honvédelmi kérdésekről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×