Infostart.hu
eur:
354.33
usd:
309.87
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Gallup: elsöprő Fidesz-győzelem mellett az LMP is bejuthat a Parlamentbe

A Fidesz a listás szavazatok 60 százalékát szerezheti meg, az MSZP 17, a Jobbik 16 százalékot kaphat április 11-én. Az LMP az Országgyűlésbe való bejutást jelentő öt százalék környékén helyezkedik el, míg az MDF még akkor is csak két százalékot szerez, ha végül tud is budapesti listát állítana. Ez derült ki a Gallup felméréséből, amelynek során meghatározta a preferenciájukat el nem áruló, ám állításuk szerint biztosan szavazó választók párthoz sorolását is. A Fidesznek valószínűleg alig vannak "rejtőzködő" szavazói, a pártpreferenciájukat nem vállalók döntő többsége a Jobbik és az MSZP híveihez sorolható.

A Gallup 2010. március 18. és 22. között 1011 választópolgár megkérdezésével reprezentatív személyes kérdőíves vizsgálatot végzett az április 11-i választás kapcsán. A vizsgálatot 150 mintavételi ponton végezték, az eredményeket a mintavétel torzulásait kiküszöbölendő nem, kor, településtípus, régió, iskolai végzettség és gazdasági aktivitás szerint súlyozták. A mintavételből fakadó hibahatár a teljes mintára vonatkoztatva legfeljebb +/- 3.2%, a biztos szavazók esetében pedig +/- 4.4%.

A felmérés szerint a kérdezettek 66 százaléka vesz majd részt biztosan a választáson, de csak 56 százalékuk gondolja, hogy akkor is leadná a voksát, ha valamilyen halaszthatatlan dolga akadna aznap.

A teljes népességben a Fidesz szavazóinak aránya 45 százalékos, az MSZP és a Jobbik iránti preferenciáját egyaránt tíz-tíz százalék nyilvánította ki. Az LMP-re a kérdezettek három, az MDF-re egy százaléka voksolna. A megkérdezettek 12 százaléka azzal hárította el a kérdést, hogy nem szavaz majd, a maradék 19 százalék pedig nem közölt pártpreferenciáját: vagy megtagadta a választ vagy nem tudommal válaszolt.

A Gallup vizsgálata szokatlanul magas "gravitációs hatást" érzékelt a várható győztes irányába. A legtöbb közvélemény-kutatás, amikor a biztos szavazó pártválasztókra közöl eredményeket, akkor a véleményüket nem megosztó válaszadók csoportjáról általában azt feltételezi, hogy a belső megoszlásuk nagymértékben hasonlít a véleményüket közlő csoportéra.

Azonban ma nem csak a józanész, de a vizsgálati adatok elemzése is azt mutatja, hogy nagyon kevés várható Fidesz szavazó rejti el véleményét a kérdezőbiztosok elől, ám annál többen tesznek így a kisebb pártok szimpatizánsai közül. A Gallup más kérdések alapján kirajzolódó motivációk alapján a rejtőzködőket döntő többségben a Jobbikhoz és az MSZP-hez sorolta. (A Jobbik szavazók a teljes népesség 26, az MSZP szavazók pedig az összes megkérdezett 39 százaléka szerint nem szívesen árulják el a szimpátiájukat másoknak. Ezt maguk a szimpatizánsok is megerősítik: a Jobbik szavazóinak 24, az MSZP szavazóinak pedig 42 százaléka vélte, hogy a saját táborukba tartozók nem feltétlenül szeretik kinyilvánítani a preferenciájukat mások számára.)

A Gallup számos olyan kérdést tett fel a kérdezetteknek, amelyek a rejtőzködő szavazók politikai preferenciáinak a megállapítását célozta. Ezek többváltozós elemzései nyomán állapították meg a kérdéseket és döntési szabályokat, amelyek a preferenciájukat el nem áruló, ám a választáson állításuk szerint biztosan résztvevő választók párthoz sorolását meghatározta.

Eszerint a kampányfinis előtt a Fidesz a listás szavazatok 60 százalékát szerezheti meg, az MSZP 17, a Jobbik pedig 16 százalékot kaphat április 11-én. Az LMP e számítás szerint a bejutást jelentő öt százalék környékén helyezkedik el, míg az MDF-nek, még ha végül tud is budapesti listát állítani, két százalékos eredményével meglehetősen kevés esélye mutatkozik a parlamenti küszöb megugrására.

Az LMP-re továbbra is jellemző a rendkívül alacsony ismertség, listavezetőjüket a szavazótáboron belül is a kérdezettek körülbelül fele tudta megnevezni (az összes megkérdezettnek mindössze 13 százaléka tudta megnevezni a párt listavezetőjét), és az LMP-vel kapcsolatos különböző kérdésekkel kapcsolatban, amelyekkel a potenciális rejtőzködő szavazókat próbáltuk feltérképezni, az emberek több mint fele egyáltalán nem tudott véleményt nyilvánítani.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×