Infostart.hu
eur:
361.72
usd:
311.56
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Nyolc budapesti kerület újíthatja meg városközpontját

Nyolc budapesti kerület újíthatja meg városközpontját mintegy hétmilliárd forint uniós támogatásból - közölte a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Steiner Pál a napokban hozott döntésről azt mondta: a kerületek a közelmúltban kiírt uniós pályázaton nyerték el az átlagosan 900 milliós támogatást. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt mondta: Újpest, Erzsébetváros, Józsefváros, Kispest, valamint a II., a XII., a XVI. és XVII. kerület nyert el pénzt. Hozzátette: a idén és jövőre várhatóan csaknem 2 és félmilliárd forintot kaphatnak a kerületek, 8 és fél milliárdot pedig a megyei települések.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Magyar-kormány: egyre közelebb a magyar EU-források kiszabadítása; teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök

Magyar-kormány: egyre közelebb a magyar EU-források kiszabadítása; teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az egészségügy, a paksi atomerőmű és az MTVA működése kapcsán – soron kívüli vizsgálatot rendelt el. A kabinet szerint az Orbán-kormány eltitkolt tételekkel és valótlan adatokkal hagyta hátra az idei büdzsét, amit a Fidesz–KDNP visszautasított. Közjogi feszültséget okozott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megtagadta a lemondást, a miniszterelnök pedig ismét távozásra szólította fel. A külpolitikai irányváltás részeként magyar–ukrán tárgyalások indulnak a kárpátaljai magyarok jogairól, Magyar Péter első hivatalos külföldi útja pedig Lengyelországba vezet. Magyar Péter kedd reggel újabb részleteket osztott meg a nyilvánossággal a 2024-ben kirobbant ügyhöz kapcsolódó, a bicskei gyermekotthonban történt elnöki kegyelemről. Kármán András és Kapitány István miniszterek pedig tárgyalnak az Európai Bizottság képviselőivel az EU-források kiszabadításáról. A kormányalakításról és a kapcsolódó döntésekről folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×