eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert

Felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kerületi közterület-felügyelet vezetője ellen, kerékbilincsek fizetés nélküli leszerelése miatt folyó eljárásban.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint H. Csabát azzal gyanúsítják: július 22-én rávette a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét arra, hogy hivatali helyzetével visszaélve egy, a kerületben szabálytalanul parkoló autóról a kerékbilincset költségek megfizetése nélkül szereltesse le. Az MTI információi szerint a gyanúsított Hatvani Csaba, a kerület vagyongazdálkodásért, városüzemeltetésért és közbiztonságért felelős alpolgármestere.

Sajtos Csilla jegyzőt, akit az ügyészség szintén csak monogrammal jelölt meg, ugyanezzel gyanúsítják, csak egy másik autóval kapcsolatban, amelyről július 24-én vették le a kerékbilincset.

Az ügyészség közleménye kitér arra is, hogy ezzel a két üggyel, valamint további héttel meggyanúsították F. Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét is hivatali visszaélés miatt. E szerint Farkas Kálmán 2009. áprilistól júliusig kilenc esetben intézkedett a kerületben szabálytalanul parkoló személygépkocsikra felszerelt kerékbilincsek leszereléséről úgy, hogy a felmerült költségeket nem kellett az érintetteknek kifizetniük, és a szabálytalan parkolás miatt hivatalos eljárás sem indult ellenük.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség augusztus elején vesztegetés gyanúja miatt indított eljárást a terézvárosi közterület-felügyelet vezetője, Farkas Kálmán ellen, mert a gyanú szerint tavaly és az idén minden hónap elején az előző havi kerékbilincselések számától függően 500 ezer és 800 ezer forint közötti "ösztönzési pénzt" fogadott el a Centrum Parkoló Kft.-től, hogy a közterület-felügyelők több kerékbilincset helyezzenek ki. A gyanú szerint Farkas Kálmán az átvett összegből minden hónapban juttatott beosztott közterület-felügyelőinek is.

Farkas Kálmánt - akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett
vesztegetéssel gyanúsítják, amit a gyanú szerint a közterület-felügyeleti vezető hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen követett el.

Az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki a kerületi közterület-felügyelet egyik munkatársát is, valamint a Centrum
Parkoló Kft. ügyvezetőjének helyettesét, Dudás Gábort. Dudást és Farkast augusztus 10-én érték tetten, amikor Dudás 215 ezer forintot adott át a Centrum Parkoló Kft. székhelyén a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjének.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×