Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bajnai: sikeres a kormány eddigi 50 napja

Bajnai Gordon sikeresnek nevezte kormánya eddigi 50 napját. A miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió reggeli hírműsorában ezt azzal indokolta, hogy megcsinálták, amire vállalkoztak, vagyis nagyon gyors cselekvéssel visszafordították Magyarország szekerét arról a lejtőről, amelynek szakadék van a végén.

Elmondta: a legfájdalmasabb lépéseket már megtették, de van még néhány olyan takarékossági intézkedés, amelyek a jövő évi költségvetésben jelennek majd meg. Ide sorolta többek közt, hogy takarékosabban kell gazdálkodnia az államnak. Ezek a lépések kevésbé érintik közvetlenül az embereket, sokkal inkább a nem hatékonyan működő állami vállalatokra, önkormányzati szervezetekre vonatkoznak majd - közölte.

A legfontosabb feladatnak a növekedés újraindítását nevezte. Ehhez több lépésre van szükség, például beindítani a kisvállalkozások finanszírozását, kiválasztani és erősíteni Magyarország jövőbeni húzóágazatait - mondta a miniszterelnök.

Bajnai Gordon ha kell, tovább tárgyal a szabad demokratákkal a vagyonadóról, akik az egyeztetésre vonatkozó igényüket kedden jelentették be.

Számunkra a lényeg az, hogy vagyonadóra szükség van Magyarországon, és az ebből befolyó 40-50 milliárd forint a személyi jövedelemadó csökkentésére menjen. Technikáról, részletekről szívesen egyeztetek bárkivel, van még idő, hiszen a vagyonadó júniusban kerül a parlament elé - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×