Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gurmai: Elég volt a válságot okozó jobboldalból

Elég volt abból, hogy a kontinensen a válságot előidéző konzervatív jobboldal vezesse továbbra is Európát. Az Európai Szocialisták Pártja az egyetlen, amelynek van valós válságkezelő programja - mondta Gurmai Zita, a szocialista párt európai parlamenti képviselőjelöltje.

A neoliberális politika okozta az európai válságot, ezért nem szabad hagyni, hogy továbbra is a jobboldal vezesse Európát - fogalmazott sajtótájékoztatón Gurmai Zita szocialista európai parlamenti képviselőjelölt.

A politikus hangsúlyozta: az Európai Szocialisták Pártja az egyetlen párt, amely olyan válságkezelési tervet hozott nyilvánosságra még márciusban, amely segíthet Európának kilábalni a krízisből.

A válság után egy megváltozott Európával kell az EP képviselőknek foglalkozniuk - tette hozzá Gurmai Zita, aki szerint erre az Európai Szocialisták Pártja felkészült.

Tudjuk, hogy a klasszikus értelemben vett család ma már nem úgy létezik, ahogy korábban. Nekünk az effajta családok segítésére kell felkészülnünk, az egyedülálló nőkre, a számos szinglire, és arra, hogy mi, nők, nyolc évvel tovább élünk, mint férfitársaink. Tudomásul kell azt is vennünk, hogy Magyarországon közel hárommillió nyugdíjassal kell számolni, akik közül 1,4 millióan töltötték be valóban a nyugdíjkorhatárt - közölte Gurmai Zita.

Gyorsítanának

A sajtótájékoztató apropóját az adta, hogy a XIX. kerületi Kós Károly tér, Wekerle-telep központja 700 millió forint uniós támogatást nyert el, amelyből a játszótér felújítását, a kerítés és a burkolat cseréjét el lehet végezni - tájékoztatta a sajtó képviselőit az MSZP budapesti szervezete elnöke.

A 700 millió forint mellé 160 milliót a kerületi önkormányzat tesz hozzá saját forrásból. Burány Sándor elmondta: reményeik szerint nyár végén megkötik a támogatási szerződést, ezután megindulhat a közbeszerzési eljárás, és jövő őszre elkészülhet a beruházás.

Gurmai Zita arról is beszámolt: szeretnék elérni, hogy az uniós támogatások kifizetése még hatékonyabb ütemben érkezzen, mert nagyon sok olyan önkormányzat van, amelyik nem tudja egy összegben kifizetni a szükséges önrészt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×