Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke erős főszezont vár, ami már csak azért is fontos lenne, mert az előszezon a tavalyinál gyengébbre sikerült: a vendégforgalom 14 százalékkal esett vissza. Rosta Sándor szerint a képet árnyalja, hogy más hazai és külföldi turisztikai régiókban ennél is nagyobb volt a recesszió, így kiemelkedő eredménynek tartaná, ha a balatoni főszezonban sikerülne elérni a tavalyi vendégforgalmat. A megkérdezett szálláshely-közvetítők szerint a balatoni nyaralók, apartmanok bérleti díjai egyelőre még nem emelkedtek a múlt szezonhoz képest. Így nyaralót - éjszakánként és személyenként - 2800-3800 forinttól lehet bérelni, de az, aki beéri a parttól távolabbi, egyszerű szobával, feleennyiért is találhat szállást.
Nem kap állami mentőövet, ezért végleg a padlóra kerülhet a felszámolás alatt lévő Herz Szalámigyár. A Magyar Nemzet szerint az agrártárca nem is olyan rég még segítőkész volt a hungaricumokat készítő, százhúsz esztendős szalámigyárral. A Magyar Fejlesztési Bank élelmiszer-ipari mentőcsomagja június elsején lép életbe - jelentette be az agrártárca államtitkára. A program keretében a kormány összesen 30 milliárd forintnyi hitel mellé vállal 90 százalékos garanciát. Gőgös Zoltán elmondta, a kormány azoknak nyújt segítséget, akik egyébként egy normális helyzetben piaci alapon kapnának hitelt, de most a válság miatt a bankok nem állnak velük szóba állami garancia nélkül. A segítség nem használható felszámolás alatt lévő cégnél, mindez egyértelműen azt jelenti, hogy a Herz kimarad a mentőcsomagból.
Az Index arról számol be, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság napokban megérkezett engedélye alapján május 26-án megkezdődött az új Alstom metró kocsik tesztje az Örs vezér téri (Fehér úti) üzemi vágányon. A metróvégállomáson várakozók mostantól láthatják is az új kocsikat, ahogy a tesztpályán a dinamikus teszteket (gyorsulás, lassulás) végzik. A Budapesten tesztelt szerelvény ezer kilométert fut majd a tesztpályán a forgalomba helyezés előtt. Az új metró várhatóan őszig megkapja a végleges típusengedélyt, amellyel a negyedik negyedévben forgalomba is állhat. Ezt követően eleinte havonta egy, később havonta kettő új szerelvény állhat majd forgalomba. Az új metró kocsik ajtói úgynevezett "idegen tárgy érzékelő" funkcióval rendelkeznek, azaz nem csapják össze például az ajtók közé ragadt bevásárlószatyorban a piacon vett tojásokat.
Átlagosan 3,7 millió forint fix díjazást kap évente egy tőzsdei A kategóriás cég igazgatósági tagja - számol be a Napi Gazdaság. Ennél persze sokkal többet kereshet részvényopcióin keresztül, ám az elmúlt két évben ezek lehívására nem nagyon volt lehetőség a válság miatt. A cégek többsége az idén önmérsékletet tanúsított, és nem emelte vezetői fizetését, kivétel a két áramszolgáltató, továbbá az Egis és a Zwack, de az utóbbi kettőnél a díjazás így is messze elmarad az átlagtól.
A Világgazdaság azt írja, hogy a globális válság által érintett iparágak "különleges elbánásban" részesülhetnek a szigorú uniós környezetvédelmi szabályok alkalmazásánál. Az uniós szakminiszterek tárgyalásain szóba került átmeneti könnyítésekkel elsősorban az olyan környezetvédelmileg problémás, ugyanakkor az európai gazdaság szempontjából kulcsfontosságúnak számító ágazatok helyzetén kívánnak javítani, mint a vegyipar vagy az autógyártás. Diplomáciai források szerint különösen Németország sürgette korábban, hogy mindaddig késleltessék valamennyi új környezetvédelmi szabályozás bevezetését, ameddig a globális gazdasági helyzet nem tér vissza a normális kerékvágásba. A vegyipari alapanyagok felhasználását szabályozó REACH, illetve a kis súlyú gépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-emissziós korlátozások bevezetését egyaránt érinti a "különleges bánásmód" - mutat rá az EurActiv.
A portfolio.hu beszámol arról, hogy jelentős eredményt ért el a Madoff-csalás szálait felgöngyölítő felszámoló biztos, Irvin H. Picard, aki nem kevesebb, mint 235 millió dollárt szerzett vissza sikerrel két, karibi térségben bejegyzett hedge fundtól. Ez a két alap által a piramisjáték összeomlását megelőző 90 napban kivont tőke 85 százaléka, így önmagában is szép teljesítmény a megállapodás, hát még ha hozzávesszük, hogy Picard így összesen mintegy 1,25 milliárd dollárt mentett meg a csalás kárvallottjai számára.
Jön az újabb hullám, közelít az ónos eső – térképen az érintett területek








