Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Romkocsma lehet a Várbazárból

Várbazárból romkocsma? Négy Megyeri híd ára veszett el. Beindították Európa legnagyobb számítógépét. Címek a mai lapokból.

Romkocsma lehet a várbazárból? - teszi fel a kérdést a Népszabadság. A napokban ugyanis hasznosítási pályázatot írt ki az épületegyüttest üzemeltető Budavári Kht, miután többen jelezték, hogy szabadtéri vendéglátóhelyként hasznosítanák az egykori Budai Ifjúsági Parkot. Szőke Balázs, a Kht. vezetője azt nyilatkozta, hogy néhány helyen meggyorsult az állagromlási folyamat a több száz éves, és már több mint negyed százada nem használ építményben, ettől függetlenül a terület kiadható lenne, csak ahhoz el kellene végezni bizonyos állagvédelmi munkákat. Mezős Tamás, a kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke nem tartja elképzelhetőnek, hogy jelenlegi állapotában hasznosítsák a várbazárt. Hangsúlyozta; a Budavári Kht. és a KÖH között nem volt érdemi egyeztetés.

A Magyar Nemzet mai írása szerint több mint 200 milliárdos kárt okoztak a tavalyi csődeljárások. A hivatalos cégadatok alapján a tavaly megszűnt 33812 cégből 5298 volt felszámolt vállalkozás. Ezek 242 milliárd forint össztartozást halmoztak fel hitelezőikkel szemben. Mindezt a Direkt Kft. komplex cégnyilvántartási adatai alapján közli a Magyar Nemzet. Az Építési Vállalkozók országos Szövetsége szerint sokkal nagyobb "bent ragadt" összegről lehet beszélni, Koji László, a szakmai érdekképviselet elnöke szerint a helyzet kilátástalan. Örömteli, hogy a több éves huzavona után megvan a politikai akarat az ágazat válságának kezelésére, de egyelőre nem tudni, hogy az elképzelések mikor emelkednek törvényi szintre.

Az index.hu Európa legnagyobb számítógépéről ír. Tegnap indították be Németországban azt a rendszert, melynek ereje 50000 összekapcsolt otthoni PC-nek felel meg. A szuperszámítógépben 72 utcai telefonfülke nagyságú egységbe rendezve körülbelül 292 000 processzor van, ezek másodpercenként ezer billió művelet elvégzésére képesek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×