Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Overdose is érintett: vásárváros épülne a lovaspálya helyére

Dunakeszin élénk lakossági tiltakozás kíséri az Overdose-nak is otthont adó alagi lovastelep egykori gyakorlópályájára, az úgynevezett téli pályára tervezett beruházást. A világ egyik legnagyobb vásárvárosa épülne itt, mellé hatalmas Disney Parkot és luxusszállodákat terveznek.

A tiltakozók demonstrációt szerveznek csütörtökre, amikor a képviselő-testület az érintett ingatlanok mezőgazdasági besorolásának gazdasági, kereskedelmi ipari besorolásra való megváltoztatásáról tárgyal. A beruházást ellenző civil szervezetek kedden Sólyom Lászlónak írt levelükben arra kérik a köztársasági elnököt, hogy hívja fel a szerintük veszélyesen túlnépesedő Dunakeszi képviselő-testületének figyelmét a beépített területek mértéktelen növelésének veszélyeire.

Dunakeszi és Budapest számára egyaránt alapvető fontosságú a környezetében levő zöld övezetek, természeti értékek fenntartása - olvasható az államfőnek írt levélben. A levelet egy dunakeszi civil szervezet jegyzi, egyetértésben nyolc másik egyesülettel és alapítvánnyal.  

Természeti és műemléki védelem

A levél megfogalmazói szerint a Versenyló Tréningtelep, a Dunakeszi Sportrepülőtér, a tréningtelep 2005-ben eladott külső gyakorlópályája, az úgynevezett téli pálya jelentenek elválasztó sávot Budapest és az agglomeráció között, ezek az ingatlanok és a rajtuk működő, sportcélú intézmények biztosítják, hogy Dunakeszi megtartsa önálló arculatát. Ez a zöld folyosó stratégiai fontosságú a környezet arculatának megőrzése szempontjából. A megnevezett területek némelyike természeti, régészeti és műemléki védettség alatt is áll, és az Országos Ökohálózat része.

A közelmúltban olyan tervek láttak napvilágot, amelyek a téli pálya, sőt a repülőtér és a tréningtelep egyes részeinek beépítését célozzák, olyan beruházási elképzeléseket fogalmaznak meg, amelyek éles ellentétben állnak Dunakeszi lakosainak érdekeivel, és figyelmen kívül hagynak minden természet- és környezetvédelmi szempontot - fogalmaznak a Sólyom Lászlónak címzett levél aláírói.

A tervek vidámpark, kereskedelmi és szórakoztató központ, sőt egy nagyvonalúbb változat szerint a világ negyedik legnagyobb vásárvárosának ötletét vázolják. A tiltakozók arra is felhívják az államfő figyelmét, hogy a tervezett beruházással kapcsolatban nem történt meg a lakosság véleményének felmérése, továbbá nem készült hatástanulmány arról, milyen terhet rónának a beruházások az infrastruktúrára, és nem folyt egyeztetés a civil szervezetekkel sem.

Ügyészségi vizsgálat

A tiltakozók szerint a túlnépesedett város válaszút elé érkezett: vagy megállítja az értelmetlen növekedést, vagy arctalan, szürke bolygóvárossá válik. Levelükben arról is említést tesznek az államfőnek, hogy a téli pálya 2005-ös eladása több szempontból is törvénybe ütköző módon történt, ezért a Pest Megyei Ügyészség tavaly óta vizsgálja az eladás körülményeit - tájékoztatta az Inforadio.hu-t a levél egyik aláírója, Sarkadi Márton.

A köztársasági elnöknek címzett levél írói kifejtik: Dunakeszi az elmúlt években mértéktelen növekedésen ment keresztül. Környezetének jelentős része áldozatul esett a befektetési célú építkezéseknek, amelyekről mára bebizonyosodott, hogy a település életét lehetetlenné tevő mértékben növelték meg a lakosság létszámát, a működésképtelenségig túlterhelve a szociális ellátást és az infrastruktúrát.

Miután a beépítésre valóban alkalmas területek elfogytak, napjainkban a zöld övezetek, természetvédelmi területek átminősítésén a sor - vélekednek a tiltakozó civil szervezetek képviselői. Levelükben megemlítik: a városvezetés arra hivatkozik, hogy a város az ingatlanok tulajdonosaitól az újabb területek átminősítéséért cserébe kapott településfejlesztési hozzájárulásból juthat forrásokhoz a hiányzó infrastrukturális és szociális ellátó-rendszer pótlására.

Az államfő közbenjárását kérik

Az Önkormányzat a területek átminősítését fontolgatja, hogy lehetővé tegye a tervezett beruházásokat - írják Sólyom Lászlónak a tiltakozók. Véleményük szerint azonban a jelenlegi információk alapján nem lehet felelősen dönteni, ezért azt tartanák helyesnek, hogy a település-szerkezeti tervben mindaddig ne változtassanak a területek besorolásán, ameddig olyan befektetési elképzelés nem születik, amely reális, a város érdekében álló fejlesztés, és tiszteletben tartja a természeti és kulturális értékeket is.

A Helyi Építési Szabályzatra vonatkozó néhány korábbi döntés letölthető a város honlapjáról.

A terület-átminősítésekhez kapcsolódó település-szerkezeti terv-módosítás során Dunakeszi szinte minden zöldterülete más minősítést kapna, ezáltal jelentős részben beépíthetővé válna. Ennek következtében a jövőben legalább 300 hektár zöldterület kerülhet veszélybe - állítják a civil szervezetek képviselői. Ezért a tiltakozók arra kérik Sólyom Lászlót, hogy hívja fel Dunakeszi képviselő-testületének figyelmét a természeti értékek megőrzésének fontosságára, a beépített területek mértéktelen növelésének veszélyeire.

Képviselői vélemény

Dunakeszi valóban túlnépesedett, lakossága az elmúlt időszakban 30 ezer főről mintegy 45 ezer fő körülire emelkedett - mondta az Inforadio.hu kérdésére Váczi Árpád önkormányzati képviselő. Mint fogalmazott, Dunakeszi be van szorítva a Duna és az M0-s autópálya közé és a túlzsúfolt város infrastrukturális gondokkal küzd a nagyszámú ott élő miatt.

Váczi Árpád kérdésünkre elmondta: igen rossz megoldásnak tartana minden olyan beruházást, amely tovább csökkentené Dunakeszin a beépítetlen, zöld területet, illetve növelné a zsúfoltságot és rontaná az időnként már most is elviselhetetlen közlekedési problémákat. Hozzátette: a versenyló tréningtelep közvetlen közelébe tervezett komplexum szerinte csak a beruházónak lehet jó. A majdani adóbevételek esetleg a jövőben az önkormányzatnál is jelentkeznek, "de nem lehet mindent pénzzé tenni" - fogalmazott Váczi Árpád.

A fenti okok miatt az önkormányzati képviselő szerint Dunakeszi számára káros lenne egy újabb nagyberuházás, annál is inkább, mert a jövőben két újabb lakópark létesülhet a város határában. Dunakeszi északi, Göd felé eső részén 70 hektáron, míg a város Fót felőli határában 30 hektáron épülnek lakóingatlanok, így a város lakossága ismét jelentős mértékben emelkedni fog.

Kecskeméthy Géza, Dunakeszi független polgármestere 12 éve tölti be posztját. Polgármesterré választása előtt Kecskeméthy Géza az SZDSZ színeiben a város alpolgármestere volt.

Tiltakozó demonstráció

Dunakeszi képviselő-testületének összetétele a következő. A független polgármester - aki legutóbb a Fidesz, korábban az MSZP támogatásával győzött - mellett 23 képviselő alkotja a testületet. A pártok közül a Fidesz-KDNP 10, az MSZDP 6, az MSZP pedig 2 képviselői hellyel rendelkezik. A 6 MSZDP képviselő MSZP-SZDSZ színekben került a testületbe. A lokálpatrióta kör 3, a Tiszta és Élhető Dunakesziért Egyesület (TIÉD) 1 képviselőt delegál a testületbe, egy további képviselő pedig független.

Az Inforadio.hu értesülései szerint a terület-átminősítésekhez kapcsolódó település-szerkezeti terv-módosítás kérdését is napirendre tűző testületi ülésre csütörtökön 18 órakor kerül sor. A tervek ellen tiltakozó szervezetek előtte demonstrációt szerveznek a városháza épületénél.

Szerző: Kovács András István

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×