Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Körözött férfit fogtak el - képpel

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki nem vonult be a börtönbe, hogy megkezdje többéves szabadságvesztésének letöltését, amit még egy 2002-ben elkövetett rablás miatt kapott - közölte a rendőrség.

Az 50 éves férfit csütörtökön fogták el Veszprém megyében, azóta büntetés-végrehajtási intézetben van.

A férfi ellen a Fővárosi Bíróság bv-csoportja idén március 6-án adott ki elfogatóparancsot, mert a rablás bűntette elkövetése miatt korábban jogerősen kiszabott többéves szabadságvesztés letöltését nem kezdte meg. A közlemény szerint a nyomozásnak, majd a későbbi bírósági eljárásnak többi között egy 2002 nyarán a budapesti Fehérvári úton elkövetett pénzszállító autó elrablása volt az alapja.

A rendőrök egy Veszprém megyei településen, a körözött férfi vélt tartózkodási helyén az épületet körbezárták és az utcát is biztosították. Miközben lezárták az utcát, a járőrök megállítottak egy közeledő járművet, amelynek egyik utasa a körözött férfi volt. A járőrök elfogták a férfit, majd előállították a balatonalmádi rendőrkapitányságra.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×