Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megszűnteti iskolajáratait a Vasi Volán

Megszünteti ősztől iskolabusz-szolgáltatását a Vasi Volán Zrt., mert autóbuszaikat nem tudják az újabb előírásoknak megfelelően gyermeküléssel és biztonsági övvel felszerelni - közölte az MTI érdeklődésére kedden Papp László, a társaság vezérigazgatója.

Azok a járatok ugyanis, amelyek főleg a kistelepülésekről az önkormányzatok megrendelése alapján iskolába szállítják a gyerekeket, részt vesznek a menetrend szerinti közlekedésben is, a gyermeküléseket viszont nem lehet az autóbuszokon megfelelő módon tárolni, fel- és leszerelésükhöz sincs elegendő idő - mondta.

Az intézkedés a vezérigazgató elmondása szerint Vas megyében 41 iskolajáratot érint. Ezeken a gyerekek jelenleg ingyenesen utazhatnak, de ha ezután ők is a menetrend szerinti járatokon utaznak, tanulóbérletet kell majd váltaniuk.

A vezérigazgató szerint még nincs végleges döntés arról, hogy az összes Volán-társaságnál megszüntetik-e kényszerűségből az iskolajáratokat, vagy esetleg más megoldást találnak a problémára.

Megjegyezte: őszig még van idő akár a vonatkozó jogszabály megváltoztatására is, amely egyébként előírja, hogy az iskolabuszokon csak pedagógus felügyelete mellett utazhatnak a diákok.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×