Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Pettkó András továbbra is MDF-esnek tartja magát

Pettkó András szerint Hock Zoltánnal és Katona Kálmánnal készek voltak a frakció újjáalakításáról szóló tárgyalásra. A volt MDF-es, most független képviselő továbbra is az MDF tagjának és országgyűlési képviselőjének gondolja magát.

Pettkó András mindezt annak kapcsán közölte szerdán, hogy Herényi Károly elnökhelyettes szerdán bejelentette: Az MDF lemondott a frakcióalakításról, mert ahhoz a feltételek nem adottak, miután három korábbi képviselő, Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András nem akart az országgyűlési képviselőcsoporthoz csatlakozni.

Pettkó András az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a frakció megszűnése után úgy vélekedett, hogy az európai parlamenti választásokig ne alakuljon újjá az MDF frakciója. Ezt jelezte is az MDF vezetőinek, mégpedig az általuk megszabott határidőn belül.

Kiemelte: a tárgyalásokra azonban mindhárman készek voltak. Szerdai sajtótájékoztatóján a politikus elmondta azt is: emlékei szerint abban maradtak Herényi Károllyal, hogy ezen a héten pénteken folytatják a tárgyalásokat.

A politikus közölte, kedden Herényi Károllyal több mint három órán keresztül beszélgetett, és azután maradtak abban, hogy pénteken folytatják a tárgyalásokat. Ezért is lepte meg, amikor szerda reggel látta a történtekről szóló e-mailt.

Pettkó András véleménye szerint az MDF alapszabálya a frakcióhoz való csatlakozást a választások utáni helyzetben teszi kötelezővé. A politikus szerint ügyükben a párt országos választmányának és etikai bizottságának kell eljárnia.

Herényi Károly elnökhelyettes a párt országos választmánya tagjainak küldött levelében írt arról, hogy Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András törölték magukat az MDF soraiból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×