Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Orbán Viktor vezeti a népszerűségi listát

A Szonda Ipsos legfrissebb kutatása alapján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Sólyom László államfő vezeti a politikusok népszerűségi listáját. A közvélemény-kutató április 18-a és 26-a között 1500 ember megkérdezésével készített felméréséből az is jól látható, hogy a kormányválság jelentősen rontott a szocialista politikusok megítélésén.

A Fidesz elnöke legutóbb tavaly novemberben állt a politikusi rokonszenvlista élén. Pártja körében nagy a támogatottsága, de a többi politikai csoportban kifejezetten elutasított személyiség.

Sólyom László megítélése nem annyira végletes, mint a Fidesz elnökéé; mindkettőjüknek 44 pontja van.

A harmadik helyen Szili Katalin házelnök áll 42 ponttal, őket Göncz Kinga, az MSZP európai parlamenti listavezetője és Gráf József földművelésügyi miniszter követi 39-39 ponttal.

Bajnai Gordon kormányfő megítélése is jelentősen változott március óta, amikor közepes értékelést kapott a szocialista párt támogatóitól, ezúttal viszont az MSZP híveinek körében a legkedveltebb politikusok egyike.

Az új kormányfő szinte berobbant a köztudatba, miniszteri időszakában 60 százalék körüli volt az ismertsége, most pedig az egyik legmagasabb, 88 százalék.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×