Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nem éljük túl a szlovákokat

A Magyar Nemzet szerint nem éljük túl a szlovákokat, nálunk továbbra is rendkívül magas a 65 éves kor alatt bekövetkező halálozások aránya. Ezen a téren nem közeledtünk az Európai Unió régi tagállamaihoz, sőt mára lemaradtunk a hasonló történelmi sorsú Csehország, Lengyelország és Szlovákia mögött is.

A lesújtó eredményhez hozzájárul az is, hogy a 2001-ben indult népegészségügyi program milliárdos támogatása 2008-ra kevesebb mint harmadára csökkent. A korai halál vezető okai a daganatos betegségek: 65 éves kor alatt a nők 42 százaléka rák, 28 százaléka szív- és érrendszeri megbetegedések miatt veszíti életét. Különösen aggasztó, hogy a daganatos megbetegedések okozta halálozás az utóbbi egy-két évtizedben nem csökkent, hanem stagnált.

A Népszabadság mai számában az MSZP-frakción belüli feszültségről olvashatunk. Érzékenyen érintette a szocialistákat Szili Katalin veresége a pécsi polgármester választáson. Suchmann Tamás például tegnap a Napkeltében úgy fogalmazott: a kormányzás hátralévő idejében a szocialista pártnak néhány dolgot máshogy kell csinálnia, le kell zárnia azt a korszakot, amelyet Gyurcsány Ferenc neve fémjelzett. Az MSZP tegnapi frakcióülésén is napirenden volt a pécsi polgármester választás. Lendvai Ildikó pártelnök értékelésében dicsérte Szili Katalint, mondván, hogy a hétvégén nem a házelnök, hanem az MSZP veszített. Az ülésen felszólalt Tóth Károly is, aki a korábbi miniszterelnök, azaz Gyurcsány Ferenc nevét ugyan nem mondta ki, de utalt rá; párhuzamot vont a szocialista részről sikertelen államfőválasztás, az MSZP új elnöki triumvirátusának kialakulása és Szili Katalin mostani veresége között. Tóth Károly hangsúlyozta: reméli, hogy senki nem gondolja magát pótolhatatlannak, és nem tér vissza a fő sodorba, ha már kilépett onnét.

Az index.hu szerint napokig akadozott az internet a UPC-nél. A múlt hét közepe óta a UPC előfizetői sűrű, több másodperces adatforgalmi leállásokra, lassulásokra és az adatforgalom gyakori megszakadására panaszkodtak. A UPC kommunikációs igazgatója az index.hu kérdésére elmondta: pénteken délután észlelték először a problémát, és tegnapig keresték a forrását. Szűcs László jelezte: a probléma nem a UPC hazai vagy európai hálózatában jelentkezett, hanem az Egyesült Államokban egy hálózatszakaszon, de már orvosolták.

A Világgazdaság szerint hat állam gazdasága még nagyobb bajban van, mint Magyarországé. Míg hazánkban az aktuális piaci konszenzus szerint a GDP 6 százalékos zsugorodása várható, addig a balti államokban, Ukrajnában, Írországban és Izlandon 8-13 százalékos. A túlságosan nagyra hízott, sok európai országban túlterjeszkedő bankrendszere miatt válságba került Izlandon mostanra valamelyest javultak a makro-mutatók, lassult az infláció. Ennek hatására a jegybank a múlt héten 2,5 százalékponttal, 13 százalékra csökkentette az irányadó kamatlábat. Ukrajna helyzetét jelenleg stabilizálta, hogy pénteken az IMF igazgatótanácsa jóváhagyta a 16, 4 milliárdos hitelprogram második, 2,8 milliárdos részletének lehívását. A legrosszabb helyzetben lévő balti állam Lettország, itt az első negyedévben 18 százalékkal maradt el a GDP a tavalyitól. A kormány az egész évre 12 százalékos visszaesést vár, de a nemzetközi szervezetek és a piaci szakértők ennél néhány ponttal rosszabb eredményt valószínűsítenek.

A Napi Gazdaság árrobbanásról ír. A lap szerint nehéz idők várnak a kávé szerelmeseire, hiszen a gyenge termés és az erős kereslet nyomán gyors emelkedésnek indulhat a frissítő ital ára. Olaszország legnagyobb kávéforgalmazója, az Illy Coffee vezérigazgatója az ellátási nehézségeket okolja. Mindenki azt hitte, hogy a gazdasági visszaesés visszafogja majd a kávé iránti keresletet is, ami lenyomhatja az árakat. Kiderült viszont, hogy a fogyasztók nem mondtak le kedvenc italukról, legfeljebb van, aki kevesebbet fogyaszt belőle. A kávé világpiaci ára 22 százalékkal, fontonként 1,28 dollárra nőtt tavaly óta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×