Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Júniustól drágul a parkolás Budapesten

A 30 százalékos áremelkedéssel az összes kerületi önkormányzat egyetértett. A Parking Kft. ügyvezető igazgatója az intézkedéstől azt várja, hogy kevesebben jönnek be autóval a belvárosba.

Várhatóan 30 százalékkal drágul majd Budapesten a parkolás - az elmúlt hét évben ugyanis ennek ára nem követte még az inflációt sem, így ezzel az emeléssel hozták azt a "jelen értékre" - mondta el az InfoRádiónak Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója.

Új parkolóhelyek viszont nem jelentek meg tömegesen, és a szolgáltatások sem bővültek. Gyarmati Zoltán szavai szerint csak ígéreteket tud megfogalmazni: az idén 1800 P+R parkolóhely épül Budapesten és az agglomerációban.

Hozzátette: a parkolási díj forgalomszabályozási eszköz, és így az a célja, hogy minél kevesebben menjenek be a belvárosba autóval; illetve ha mégis megteszik ezt, akkor csak rövid ideig maradjanak.

Megjegyezte: tudatformálásról is szó van, mivel a tarifákat a BKV áraihoz igazították. Ezzel a főváros azt szeretné jelezni, hogy továbbra is a közösségi közlekedést támogatja az egyénivel szemben.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×