Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megépülhet a Kárpát-medencei hidrobiológiai központ

Megkapta a felhatalmazást egy Kárpát-medencei hidrobiológiai központ létrehozására a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésétől a testület elnöke.

Pálinkás József elmondta: a tervek szerint a központ egyesítené a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet és a Dunakutató Állomást, valamint egy újonnan létrehozandó Tiszakutató Intézetet. Hozzátette: a beruházás megvalósításához körülbelül félmilliárd forintra van szükség, a működtetés megkezdése további 300 millió forintba kerülne. Pálinkás József úgy vélte: a magyar vízgazdálkodás számára ennél jóval nagyobb hasznot jelentene az intézet létrehozása.

 Az MTA elnöke korábban a vízgazdálkodás aktualitásával indokolta a Hidrobiológiai központ létrehozására vonatkozó kezdeményezését. Mint mondta: az elkövetkező években alapvető probléma lesz a jó minőségű víz előteremtése. Hozzátette, hogy a Duna, a Tisza és a Balaton kutatását végző intézmény megvalósítása jól illeszkedik a 2011-es magyar uniós elnökség koncepciójához is.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×