Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Megspórolná az MSZP a népszavazás költségét

Az MSZP mindent megtesz azért, hogy ne kelljen négymilliárd forintért megtartani a képviselői költségtérítésről szóló népszavazást, a Fidesz viszont erkölcstelennek és jogszerűtlennek tartaná, ha a szocialisták törvényjavaslat elfogadásával próbálnák meg kiváltani referendumot.

A szocialista frakció keresi a megoldását annak, hogy miként lehetne rendezni a képviselői költségtérítések ügyét - mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A szocialista képviselő szerint felelős politikusoknak meg kell tennie mindent azért, hogy ne költsék el azt négymilliárd forintot, amelybe a népszavazás megrendezése kerül.

Emlékeztetett arra, 2007-ben az MSZP azt javasolta, hogy szűnjön meg teljesen a költségtérítés, de ezt a Fidesz megakadályozta. "Most újabb megoldást keresünk, és megpróbáljuk, ha másként nem megy, feles törvénnyel megoldani" - fogalmazott. Hozzátette: ha lehetne, kétharmados jogszabállyal oldanák meg, de ha nem megy, akkor nagy valószínűséggel a szocialista frakció feles jogszabályt nyújt be, amellyel kapcsolatban folynak az előkészületek.

Balsai István, a Fidesz politikusa ugyanakkor úgy véli, hogy erkölcstelen, jogszerűtlen és politikailag vállalhatatlan a népszavazás kiváltása. Nem szállhatunk szembe 550 ezer ember akaratával, különösen, hogy az Országgyűlés április közepén már elrendelte a népszavazást - hangsúlyozta.

A Seres Mária által kezdeményezett referendumon arra kérdésre várnak egyetértő választ, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhasson költségtérítés.

Nincs értelme toldozgatni-foldozgatni

Balsai István szerint akár sikertelen, akár sikeres lesz a referendum, a népszavazás után kell visszatérni a költségtérítés kérdésére, és ezt rendezni lehetne a következő ciklusig. Emlékeztetett arra is, hogy az Alkotmánybíróság egy másik ügyben világosan kimondta, hogy nem lehet a népszavazást "megúszni" olyan ügyekben, amikor az alapkérdés nem szűnik meg. Mint mondta, bár a társadalombiztosítás privatizálása ügyben kiírt tavalyi népszavazás okafogyottá vált azzal, hogy a kormányoldal visszavonta a törvényt, most azonban nem ez a helyzet, hiszen a képviselői költségtérítésről szóló jogszabályok érvényben vannak.

Szerinte ezeket a jogszabályokat "toldozgatni-foldozgatni" egyébként sincsen értelme.

Balsai István úgy vélte, hogy az Országgyűlés elnökének, Szili Katalinnak kellene álláspontot kialakítani a képviselőket érintő kérdésekben, így ebben is. "Ha majd egyszer lesz egy kis ráérő ideje az Országgyűlés elnökének, most úgy látom nincsen, akkor összehív egy erre alkalmas testületet" - jegyezte meg.

Utalt arra is, hogy ebben a ciklusban háromszor csökkentették a képviselők lehetőségeit, először a bizottsági pótlékokat, aztán az utazási kezdeményeket, majd 15 százalékos átalányadót vezettek be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×