Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Rablóbandát értek tetten a rendőrök a fővárosban

Elfogta a rendőrség azt a csoportot, amelynek tagjai az országban több rablást követtek el. Főleg idős emberek lakásába törtek be, az ott lakókat megkötözték, bántalmazták, majd a házban talált értékekkel elmenekültek. Az ügynek egyelőre hat gyanúsítottja van. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint azt még vizsgálják a nyomozók, hogy a csoport pontosan hányszor rabolt.

Tetten értek a rendőrök egy rablóbandát kedden a fővárosban: a csoport tagjai épp egy idős férfi házának kertjébe másztak be, amikor lecsaptak rájuk - mondta az InfoRádiónak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Soltész Bálint hozzátette: a bűnügyi osztály a négy férfi ellen több rendbeli rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A nyomozók szerint a férfiak rovásán több másik, az ország különböző pontjain elkövetett bűncselekmény van - közölte a szóvivő, megjegyezve: a csoport tagjait a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Csütörtök éjjel óta két másik, a csapattal kapcsolatba hozható férfi is őrizetben van - mondta Soltész Bálint.

A nyomozók vizsgálják, a bandának vannak-e további tagjai, illetve, hogy hány rablással gyanúsíthatók a csoport tagjai - magyarázta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×