Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

NOE: elfogadhatatlanok a megszorító intézkedések a családok számára

Teljességgel elfogadhatatlanok a családok és elsősorban a nagycsaládosok számára a bejelentett megszorító intézkedések - hangsúlyozta Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az elnök az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy Európa minden országát válság sújtja, ugyanakkor nincs olyan ország Magyarországon kívül, ahol úgy kezelnék a válságot, hogy a családokat különféle megszorító intézkedések érik. Ennek következtében a gyermekeket nevelő családok százezrei kerülhetnek a nyomorszintre vagy az alá - mondta Szabó Endre.

A megszorító intézkedések közül a NOE szerint a legjelentősebb az áfa emelése, a családi pótlék megadóztatása és a gyermekgondozási ellátás megváltoztatása. Mint az elnök fogalmazott, ebből nem lesz több munkahely. Az elnök szerint a gázár-támogatás fokozatos megszüntetésével szintén elsősorban a nagycsaládosokat sújtanák.

A megszorító intézkedések között említette a tömegközlekedési támogatás csökkentését, aminek keretében nem csak a nyugdíjasok, hanem a nagycsaládosok támogatását is meg akarják kurtítani.
A NOE sérelmesnek tartja a szociálpolitikai támogatások esetleges felfüggesztését, eltörlését. Szabó Endre statisztikai adatokra hivatkozva kijelentette, hogy minden ötödik lakás ezzel a támogatással kerül valakinek a tulajdonába. Arról is beszélt, hogy a szociálpolitikai támogatások megszüntetése a magyar építőipar válságát is okozhatja.

Morvayné Bajai Zsuzsanna arról beszélt, hogy látszólagos az adósávok terhelési csökkentése, általában is növekszik az adóterhek nagysága, de ez a gyermekes családok esetében emelést jelent. Hozzátette: amennyiben a családi pótlékot is beleteszik az adóalapba, akkor ez a nagycsaládosok számára különösen hátrányos.

A sajtótájékoztatón kifogásolták, hogy megadóztatnák az ingatlanokat. Morvayné Bajai Zsuzsanna hangsúlyozta: senkinek nem származik jövedelme abból, hogy az ingatlan értéke növekszik.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×