Infostart.hu
eur:
364.65
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Kevés-e a rendőr Magyarországon? Európai összehasonlítás

Folyamatosan rendőrhiányról beszélnek a rendőrségnél, ahol 33 ezer hivatásos egyenruhás lát el szolgálatot. Az inforadio.hu az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) adatai alapján több európai állam rendőrségével hasonlította össze a magyart. A százezer emberre jutó 333 egyenruhással az európai középmezőnybe tartozunk: Romániában jóval kevesebb, Olaszországban sokkal több a rendőr.

Az utóbbi időben rengeteg olyan panasz lát napvilágot, miszerint kevés s rendőr és nem hatékony a rendfenntartás. A rendőrség és a határőrség összevonásakor a két szervezet összesen 48 ezer főt számlált, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint jelenleg 42932-en állnak az alkalmazásában, ebből azonban 383 köztisztviselő és 9164 közalkalmazott, az egyenruhás hivatásosok száma 33385, ebből 1307-en valamilyen okból nem itthon, vagy egyáltalán nem látnak el szolgálatot. Összességében 2515 fős hiánya van a magyar rendőrségnek. (A Heti Válasz szerint ugyanakkor a rendcsinálásban 25 ezren vesznek részt.)

A hivatásosok száma 2002-ben az ENSZ bécsi székhelyű Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) adatai szerint még 29113 volt. 1990-ben 24329 rendőr szolgált az utcán, ez a szám 1994-ben harmincezer fölé ugrott, azóta mindig 28 ezer fölött volt. Sajnos a 2005-6-os adatok hiányoznak. A mai, 33 ezres állománnyal számolva háromszáz magyarra jut egy rendőr, százezerre pedig közel 333.

Úgy tűnik, rendőrségi létszámok tekintetében a középmezőny második felében foglalunk helyet a kontinensen, szomszédaink többsége ugyanakkor több rendőrt képes felvonultatni. A nagy európai államok ugyancsak messze több rendőrt mutatnak fel a lakosság arányához viszonyítva, és csak az északi népeknél tartanak fenn arányosan is kisebb, akár feleakkora rendőrséget. A hozzánk hasonló méretű országok, a csehek és a portugálok is jobban állnak a rendőrség létszámát illetően. Az osztrákok kicsit, a románok pedig nagyon le vannak maradva mögöttünk.

A velünk nagyjából azonos méretű és lakosságú Portugáliában a 2006-os felmérés szerint a 45 ezer rendőrből 420-an jutnak százezer emberre. 2004-ben még 48 és félezer egyenruhásuk volt, így a mutató 469 volt. A tíz és fél millió cseh nyugalmát 46 ezer rendőr vigyázta három éve, azaz 451 egyenruhás jutott százezer főre. Szomszédaink közül a nyolcmilliós Ausztriának az UNODC adatai szerint 2002-ben 24 ezer rendőre volt, 2006-ban pedig 27 ezernél is több, ami százezer főre kivetítve 326 rendőrt jelent. A kis Szlovénia nyolcezres rendőrségénél 378-an jutnak százezer emberre. A négy és fél milliós Horvátországnak húszezer rendőre volt 2002-ben, ami 2006-ra 19 ezer alá csökkent, és így akkor 413 egyenruhás vigyázott százezer horvátra (ez a szám 2003-ban még 445 volt).

Az akkor még Koszovóval együtt tízmilliós Szerbia rendőrsége 43 ezer főt számlált a UNODC legutolsó felmérésekor, ami annyit jelentett, hogy 439-en jutottak százezer lakosra. Szlovákiában 2006-ban húszezren szolgáltak, ami 378 rendőrt jelent százezer polgárra. Az ötvenezres román rendőrségnél ez a szám 233 (2002-ben még csak 209!) - az országban 22 millióan laknak. A lengyeleknél a rendszerváltáskori 111 ezres rendőrséget 99 ezer főre csökkentették, így 259-en jutottak százezer főre 2006-ban. Ukrajnában 167 ezres rendőrség mellett 358 ugyanez a mutató. Moldovában 2002-ben 13 ezer rendőr volt, ami 2006-ra tíz és fél ezerre csökkent, százezer állampolgárra 272-en jutottak.

Ha teszünk kis körutazást a kontinensen, azt találjuk, a 82 millió német 250 ezer rendőre közül 302-en védelmeznek százezer civilt 2006-ban. A hatalmas, 324 ezres olasz rendőrségnél százezer emberre 551 rendőr vigyázott három éve, a spanyoloknál a 136 és fél ezres állományból 310-en jutnak százezer főre.

A tízről 12 ezresre növő ír rendőrségnél 306 kollégára jutott százezer ember három éve. Dániában tízezer körül mozog a rendőrök száma, három éve százezer emberre 197 egyenruhás jutott, ez a szám nyolcezres rendőrség mellett a finneknél 158, a 17 és fél ezres svéd rendőrségnél pedig 192.

A nemzetközi adatok az UNODC felméréseiből származnak, amelyek a United Nations Survey of Crime Trends and Operations of Criminal Justice Systems (CTS) nevet viselik. Az utolsó, tizedik felmérés 2005-2006-ban készült.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×