Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
324.84
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Több pénzt kap jövőre az egészségügy

Az eddig meghatározottnál több pénzt kap az egészségügyi költségvetés, azon belül is az egészségbiztosítási kassza - erre kapott ígéretet az egészségügyi miniszter. A Világgazdaság budapesti konferenciáján Székely Tamás az uniós pályázati pénzek felhasználásáról szólva azt mondta: kiemelt figyelmet fordítanak a sürgősségi betegellátásra, a struktúra és a regionális onkológia fejlesztésére.

Székely Tamás egészségügyi miniszter azt nem árulta el újságíróknak, mennyi pluszpénzt sikerült az egészségügynek kialkudni. Úgy fogalmazott, mindent meg lehet ígérni, azonban az ígéretből csak a költségvetés végszavazása után lehet konkrétum.

Elképzeléseik szerint a többletpénzt az orvosok és a szakdolgozók béremelésére fordítanák - tette hozzá a tárcavezető.

Székely Tamás az európai uniós forrásokról szólva előadásában elmondta, az uniós pénzekből folytatódnak az infrastrukturális fejlesztések, az orvostechnikai berendezések korszerűsítése, a sürgősségi ellátás és a regionális onkológiai hálózat fejlesztése. Minderre a 2007-2013-as költségvetési periódusban 480 milliárd forint lehívható forrás áll rendelkezésre.

A miniszter megemlítette, hogy az egészségügyi területet is bevonnák a közmunka-programokba, erről tartanak az egyeztetések a szociális tárcával. A tervek szerint segédápolói, beteghordói munkakört töltenének be közmunkaprogramba bevont emberek, csökkentve a szakápolói, felsőfokú képzettségűek munkaterhét.

Rendek Vilma, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megbízott főigazgatója felszólalásában többi között kiemelte, hogy az elmúlt másfél év alatt 760 ezer ember jogviszonya rendeződött és 200 ezren fizetnek maguk után egészségügyi járulékot.

A finanszírozásról szólva elmondta, a szolgáltatók által sokszor kifogásolt teljesítményvolumen-korlát) felülvizsgálatát elkezdték, az év végére új koncepciót dolgoznak ki.

Az OEP átalakításával kapcsolatban hangsúlyozta, mindenképpen jó megoldásnak tartja, hogy a pénztárnak kistérségi ügyfélszolgálati irodái lesznek, így a biztosítottak könnyebben intézhetik ügyeiket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×